Barion Pixel

A Monsanto (v-Fluence) kései hagyatéka – Bonus Eventus adatbázis csak kemofileknek

Itt az új nemzetközi bortány. A fogyasztók fogékonyak az élelmiszereket érintő rossz hírekre és azokat cáfolni nagyságrendekkel nehezebb a méreggyártó cégek számára, mint az érintett kör hitelességét lejáratni. E korábbi módszer utódja a vegyszermultik „féltitkos” adatbázisa, melybe bekerültek a környezetanalitikai és ökotoxikológiai kutatók, a természet- és környezetvédelemi szervezetek és aktivistáik, és a zöld területen működő…

Az Európai Parlament beengedné az ellenőrizetlen új GMO-kat!

Az Európai Parlament olyan jogszabály javaslatot támogatott, amely lehetővé teszi az óriáscégek számára, hogy az új GMO-kat az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatások vizsgálata nélkül hozzák forgalomba. A javaslat emellett mentesíti az új GMO-kat értékesítő vállalatokat és az azokat termesztő gazdákat a felelősség alól, ha bármilyen kár keletkezik.

Nem jelentették a cégek az EU-nak, hogy egyes növényvédő szerek mérgezőek lehetnek, mert “nem volt kötelező”

Az Európai Parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottsága közös meghallgatást tartott, miután kiderült, két nagy mezőgazdasági vegyszereket forgalmazó cég nem osztott meg adatokat az európai hatóságokkal arról, hogy az elmúlt 20 évben 9 alkalommal találtak tudományos bizonyítékot arra, hogy egyes általuk gyártott növényvédő szerek magzati agykárosodást okozhatnak.

Svájcban megtiltanák a mesterséges kártevőirtó szerek használatát

Bhután kivételével a világ összes országában engedélyezik a mesterséges kártevőírtók használatát. Svájcban egy népi kezdeményezés aláírói azonban azt szeretnék, hogy tiltsák be ezek használatát, és hogy ne is engedjenek be az országba olyan mezőgazdasági termékeket, amelyeket ilyen anyagokkal kezeltek.

Lobbizik a Monsantó a glifozáttilalom ellen

A mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador 2024-et jelölte meg a farmerek számára a glifozáthasználat megszüntetésére, a Monsanto és USA-tisztségviselők azonban nyomást gyakorolnak az országra a tiltás leállítása érdekében.

A magyar agrártárca a növényvédős multik bábja?

Amit ma tett közzé Darvas Béla ökotoxikológia professzor, ékes bizonyítéka annak, hogy az egész környezetvédelmet irányító Agrártárca mennyire a vegyipari cégek irányítása alatt volt és jó eséllyel van is. Így nem volt túlzás, amikor azt érzékeltük, hogy tényleg csak legitimizálják velünk a környezetellenes multis nyomulást – írta a Greenpeace regionális vegyianyag szakértője.

Az Orbán-kormány nem hisz a méheknek

Az elmúlt félszáz év legrosszabb méztermése és a mézelő rovarok tömeges pusztulása sem elég, hogy a (mostanság magát nagyon zöldnek hazudó) Orbán-kormány tegyen valamit a gyilkos vegyszerek ellen. Ahogy a szakújságíró, és az ökotoxikológus látja.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.