Barion Pixel

Közel 7 millió kilométert tekertek tavaly a MOL Bubizók

Több mint 3,4 millió alkalommal használták a MOL Bubit 2023-ban a Budapesten biciklizők – így közel 7 millió km-nyi utat tettek meg.  A BKK összegzése szerint a bubizók köre évről évre bővül, tavaly is több tízezer új felhasználó csatlakozott a rendszerhez, akiket egyre több gyűjtőállomás szolgál ki. Íme a TOP 10 legforgalmasabb gyűjtőállomás.

Nevet és üzemeltetőt váltott a bécsi közösségi biciklihálózat

Április eleje óta a bécsi közlekedési vállalathoz, a Wiener Linienhez tartozik az osztrák főváros közösségi biciklihálózata, amely új nevet is kapott. A WienMobil Rad őszre Bécs összes kerületében elérhető lesz, háromezer bringa áll majd a felhasználók rendelkezésére – köztük gyereküléssel felszereltek is. Virtuális dokkolókkal is bővítik a rendszert.

Mindenkinek megéri az új MOL Bubi

Megfizethető díjak, megszűnő kaució, rugalmas, perc alapú számlázás – íme, néhány példa a MOL Bubi tarifáit érintő változások közül. A megújuló közbringarendszer árstruktúráját úgy dolgozták ki, hogy kedvező legyen a rendszeresen és a ritkábban kerekezők számára egyaránt.

Célegyenesben az új MOL Bubi

Bár a MOL Bubi megújításán még dolgoznak a szakemberek, azonban ma már bárki felfedezhet egy-egy új bringát a főváros különböző pontjain. Nem véletlenül, ugyanis elkezdődött a megújult közbringarendszernek a Budapesti Közlekedési Központ által folytatott tesztelése.

Téli álomra megy a MOL Bubi, megújulva tér vissza

A közbringarendszer megújításának előkészítő munkái miatt november végén ideiglenesen leáll a MOL Bubi rendszer. A felhasználók új terméket már nem tudnak vásárolni a rendszerben, azonban 2020. november 29-ig még használhatják az almazöld bicikliket. A BKK minden olyan ügyfelét kompenzálja, akik érvényes MOL Bubi bérlettel rendelkeznek, de a leállás miatt már nem tudják a meglévő bérletüket…

Bécsi szigor a kölcsönbringáknak

Bécs megelégelte, hogy szanaszét hevernek a kölcsönkerékpárok a városban és szigorú szabályozásra szánta el magát. A kölcsönzőcégeknek megadott határidőn belül el kell szállítaniuk a meghibásodott, vagy rossz helyen leállított kerékpárokat, különben akár 700 euró bírság is kiszabható rájuk.

Átadták a 100. MOL Bubi gyűjtőállomást

Tovább bővül a budapesti közbringarendszer szolgáltatási területe. Az újabb mérföldkövet jelentő 100. gyűjtőállomást a III. kerületi Kolosy téren ünnepélyes keretek között ma adta át Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója és Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.