Barion Pixel

Nem jött össze a kiemelt beruházásokról szóló népszavazáshoz elég aláírás

A Nemzeti Választási Bizottság szerint nem gyűlt össze a szükséges háromszázezer aláírás az LMP-Zöldek kiemelt beruházások ügyében kezdeményezett népszavazásához. Ez az a törvény, ami Csárdi Antal ex-LMP-s képviselő szerint lehetővé teszi, hogy „a Fidesz az emberek feje felett átnyúlva építsen akkumulátorgyárakat vagy bármilyen más beruházást”.

Naperőmű beruházások sora hiúsulhat meg Magyarországon – de miért?

A magyar építészetről szóló törvény október 1-jén hatályba lépett új rendelkezése kérdésessé teszi a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó fejlesztéseket. Eszerint ha egy településen új beépítésre szánt terület vagy különleges beépítésre nem szánt területet jelölnek ki, annak feltétele ugyanakkora terület biztosítása ugyanazon településen belül. Az intézkedés a zöldterületeket védené, de számos kivitelezést ellehetetleníthet.

Tovább csorbul a demokrácia – a kormánypártok megszavazták, hogy Lázár kezébe kerülhetnek az önkormányzati fejlesztések

133 igennel, 38 nemmel, 13 tartózkodással megszavazta az Országgyűlés a korábban Novák Katalin köztársasági elnök által az Alkotmánybíróságra küldött, és ott megsemmisített állami beruházásokról szóló törvényjavaslatot, melyet Lázár János építési miniszter jegyez. A javaslat egy korábbi változatát már nyáron is megszavazta a parlament, akkor 136 igennel, 49 nemmel, 9 tartózkodással ment át.

Belefullad a világ az olcsó műanyagba

Hatalmas túlkínálat alakulhat ki a műanyagtermékekből a világon, ugyanis rengeteg petrolkémiai üzem épül főleg Ázsiában, és már a koronavírus válság kirobbanása előtt is nyomás alá kerültek az árrések.

Nagyok komoly, súlyos gondok vannak a paksi építkezéssel

Terjedelmes interjút közölt a 24.hu Mártha Imre egykori MVM-vezérrel: a beszélgetés közben szóba került Paks II, amivel kapcsolatban ismét kemény kritikát fogalmazott meg a szakember. Szerinte „ezen a projekten – a jelenlegi formájában – már semmi nem segít. Azon kellene gondolkodni most már, hogy hogyan lehet belőle emelt fővel részben visszavonulni, illetve átalakítani úgy, hogy az oroszoknak…

Zsákutcában a Biodóm. A befejezéséhez még 20 milliárd kellene

A Népszava információi szerint a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzatban az az elvi döntés született meg, hogy Budapest semmiképp nem fogja kifizetni az állatkertbe tervezett Biodóm befejezéséhez szükséges 20 milliárd forintot. Emellett évi több milliárdot kellene fordítani a presztízsberuházás működtetésére.

Orbán tovább kaszál Pakson

Mészáros Lőrinc cégei verseny nélkül kaphatnak munkákat Paks 2 telkén. Ha csak nem lesznek eredménytelenek az eljárások, Orbán strómanjának cégei alakíthatják át a vízközműveket, illetve a gőzrendszert és a hőközpontokat azon a telken, ahol elvileg részben a paksi atomerőmű bővítése is megvalósul-szúrta ki a G7.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.