2024 szeptemberében bekövetkezett Közép-Európában, amire az éghajlatkutatók figyelmeztetnek: a globális felmelegedés hatására egyre extrémebb esőzések alakulhatnak ki. A Boris-ciklon olyan mértékű csapadékot hozott rövid idő alatt, amivel nem bírtak a folyók, hirtelen áradásokat okozva régió-szerte, leginkább Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban. Az okozott anyagi kár jelentős, ami komoly kihívás elé állította a biztosítókat.
biztosítás
Minden eddiginél pusztítóbb károkat okoz a klímaváltozás
Komoly kihívásokkal szembesült tavaly a magyar biztosítási piac, de jól állta a sarat – mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke. Az élet- és nem életbiztosítási díjbevétel 4, ill. 5 %-kal emelkedett annak ellenére, hogy az utasbiztosításokban 59 százalékos visszaesést okoztak a lezárások – írta a napi.hu.
Egyre féltettebb tárgy lesz a kerékpár
A felnőtt lakosság ötöde felfedezte a kerékpározás előnyeit a koronavírus első, tavaszi hulláma idején. A honi „biciklihelyzet” feltérképezését segíti a Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív felmérése, melyből az is kiderül, hogy bár félelem vagy szükség szülte a használatot, sokan rajta maradnak továbbra is a „szeren”.
Lehetetlen lesz biztosítást kötni a klímaváltozás miatt sok helyen
A globális klímaváltozás hatásai nehezen előrejelezhetőek, a jelenség jóval komplexebb annál, hogy melegebb lesz a hőmérséklet és emelkedni fog a tengerszint. A várhatóan egyre szélsőségesebb időjárás miatt drasztikus társadalmi változásokra lehet számítani, az élelmiszerellátás akadozásától a tömeges migrációig- és ez kihat a biztosítási piacra is.
Alig 38 milliárdot fizet a biztosító, ha felrobban Paks
Mindössze 100 millió SDR-t, azaz jelenlegi árfolyamon 37,5 milliárd forintot fizetne a biztosító, egészen pontosan a közbeszerzésen nyertes biztosítók szövetsége egy paksi atomerőművet érintő nagyobb káresemény után.
A klímaváltozás dráguló következményei
175 000 millió dollár. Ekkora kárt okoztak a természeti csapások tavaly a világban. Ez az összeg csaknem a kétszerese az előző évinek. 2015-ben 94 milliárd dollárba kerültek a földrengések, a hurrikánok, a ciklonok és az áradások.
Mit tegyünk őzbalesetkor?
Kezdődik az őzek násza, ami nagy veszély lehet az utakon: augusztus közepéig nagyobb eséllyel ugorhat az autónk elé egy őz, de kellő körültekintéssel és a megfelelő szabályok betartásával elkerülhetjük az őzgázolást és az autótörést.
Klímaválasz: ingyenes tréning és norvég tanulmányút lehetőség
A klímaváltozás nem egy jövőbeli esemény: szinte elviselhetetlen hőhullámok, özönvízszerű esőzések, új kártevők, hosszú, száraz időszakok formájában már most is érzékelhetjük egyre erősödő hatásait. December 18-ig jelentkezhet a 6 napos ingyenes, gyakorlatorientált tréningsorozatra.
Klímaválasszal segítik a tájékozatlan önkormányzatokat
A településvezetők 70 %-a szerint a klímaváltozás súlyos probléma Magyarországon. Az önkormányzatok átlagosan 12 millió forintot (költségvetésük 4%-át) fordították a környezeti károk enyhítésére tavaly annak ellenére, hogy 2014 ebből a szempontból meglehetősen eseménytelen volt. Ez az arány viszont akár a tízszeresére is nőhet egy-egy váratlan, extrém esemény bekövetkezésekor— derül ki az Energiaklub legfrissebb felméréséből.
Erdeink 5 %-a biztosított
A több mint kétmillió hektárnyi magyarországi erdőből kevesebb mint 100 ezer hektár biztosított, a tavaly decemberi jégkár miatt a biztosítói kárkifizetés biztosan meghaladja a díjbevételt.