Barion Pixel

Putyin miatt a 3-as metró felújítása is veszélybe került

Oroszország ukrajnai inváziója miatt bizonytalanná vált az M3-as vonal rekonstrukciójának befejezése. Az alagútfelújításra – beleértve a biztosítóberendezés és a gyengeáramú rendszer rekonstrukcióját is – 2017-ben 47,8 milliárd forintért vállalkozó Swietelsky Vasúttechnika Kft. már jelezte, hogy a szomszédban dúló háború jelentősen akadályozza a munka folytatását.

A héten akár leállhat a budapesti tömegközlekedés

Bliccelnie a kormánynak sem lehet, a budapesti városvezetés az eddigieknél hathatósabban szeretné ezt megüzenni Orbán Viktor kabinetjének. A fővárosi önkormányzat hónapok óta hiába várja a költségvetési törvényben szereplő 12 milliárd forintos normatívát, amelyet az állam ad Budapest közösségi közlekedésének működtetésére.

Így is bünteti törvénytelenül az ellenzéki fővárost Orbán

A kormány idén még egyetlen fillért sem adott Budapestnek a közösségi közlekedés normatívájából. A 12 milliárdos célzott támogatás benne van a 2021-es és a 2022-es költségvetési törvényben is, a kabinet tehát azzal, hogy nem fizet, nem hajtja végre az Országgyűlés által elfogadott törvényt.

További 3 hónappal meghosszabbodik a díjmentes kerékpárszállítás tesztidőszaka

Sikeres volt a szeptemberben indult három hónapos tesztidőszak, amely során hétvégenként díjmentesen lehetett kerékpárt szállítani minden arra alkalmas vonalon. A szolgáltatás igénybevételéhez csak a saját utazásukhoz szükséges jeggyel, bérlettel kellett rendelkezniük a kerékpárosoknak. A próbaidőszakot az intézkedés pozitív tapasztalatai alapján további három hónappal meghosszabbítják.

Orbánék „felújított” metrókocsi mutyija: orosz rulett

Nyugtalanító eredményre jutottak az orosz metrókocsi-beszerzését vizsgáló szakértők: alkalmatlan anyagok használata, elavult felfüggesztési rendszer, visszatérő rozsdásodás, tucatnál is több sorozatos meghibásodás, ügyetlenül megvalósított, ideiglenesnek szánt megoldások, orosz szabványok, gondatlan kivitelezés – olvasható a Népszava által megszerzett titkolt jelentésben.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.