Valóban felfüggeszthette a debreceni akkumulátorgyár-építés második ütemét a kínai CATL – szúrta ki a hvg.hu a cég pénzügyi beszámolójából.
catl
Trump pofonja Orbánnak – befagyott a CATL debreceni akkugyárának továbbépítése
Határozatlan időre felfüggesztette a kínai CATL vállalat a Debrecenben épülő akkugyárának második ütemét, tudta meg a Telex. A beruházás előkészítési fázisban van. A lap szerint Donald Trump amerikai elnök vámháborúja és az abból adódó piaci bizonytalanságok miatt született meg a döntés az ezermilliárd forintos nagyságrendű fejlesztés átmeneti leállításáról. Úgy tudják, hogy mostanra a tervezésen dolgozó…
A CATL fél év alatt több állami pénzt kapott, mint riválisai egész évben
A kínai elektromosjármű-ipar (EV) látványos előretörése mögött nem csupán technológiai innováció és gyártási kapacitás áll, hanem egy rendkívül jelentős állami támogatási rendszer is. Ennek egyik leglátványosabb példája a világ legnagyobb EV-akkumulátorgyártója, a CATL –, amely 2024 első hat hónapjában 3,84 milliárd jüan, azaz mintegy 190 milliárd forint állami támogatásban részesült.
Egy félmilliós város vízigényét is túlszárnyalja a hazai akkugyárak vízfogyasztása
Az elmúlt tíz évben Magyarország elindult az akkumulátorgyár-nagyhatalommá válás rögös útján, eddig közel 40, hazai közpénzekkel is megtámogatott, többnyire kelet-ázsiai gyár települt hazánkba. Néhány létesítmény, mint például a gödi Samsung vagy a debreceni CATL gyár már országos figyelmet kapott a környezetszennyezési problémák, szabálysértések és a helyi lakosok kitartó ellenállása miatt. Arról kevesebbet hallani, hogy az…
Darvas Béla: A MIAKÖ tüntetés résztvevőinek
A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület szervezésében 2025 február 1.-én demonstrtrációt tartanak Mikepércs – Debrecenben. Az esemény apropójád Darvas Béla ökotoxikológus professzor 10 pontban írta össze aggodalmait: „Mint hajdani debreceni és a Magyar Ökotoxikológiai Társaság elnöke a környezet-egészségügy súlyos figyelmeztetéseit ajánlom a magyarországi, ésszerűtlenül ipart telepítők figyelmébe:”
Hungarikum orbáni akkumutyi: terelés, elhallgatás és valótlanságok
„Iparbiztonsági kockázatok a magyar akkumulátorgyártásban és az ezzel kapcsolatos kommunikáció” címmel átfogó elemzést tett közzé Éltető Andrea, a KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, amelyben a magyar akkumulátoriparral kapcsolatban rámutat az iparbiztonsági kihívásokra, a lakossági tájékoztatás hiányosságaira és a civilek elhallgattatására is.
Gellert kapott a zsákutcás magyar környezetszennyező akkupolitika a piaci versenytől
Miközben az Orbán kormány az utóbbi években az akkumulátorgyártás felfuttatására építette fel iparpolitikáját, a szektor az elmúlt hónapokban látványosan gyengélkedik, miután a személyautók – és különösen az elektromos autók – iránti európai kereslet alulmúlta a várakozásokat, és a közlekedési rendszer elektromos átállásának politikai támogatottsága is megingott az utóbbi időben.
Sötét előjel Magyarországnak – válságban az akkumulátorgyártás
A kínai akkumulátorgyártók 2024-re ismét nehéz időszakot várhatnak, mivel a túlkapacitás, a csökkenő kereslet és az áresés komoly kihívásokat jelent számukra. A BloombergNEF szerint a két legnagyobb gyártó, a Contemporary Amperex Technology Co Ltd. (CATL) és a BYD, több mint 50%-ot bír a piacon, ami a kisebb versenytársak számára különösen nehéz helyzetet teremt. Akár az…
2×2=4,5 – Az NMP-rejtély
A Samsung gödi gyárában már eddig is komoly vita zajlott arról, hogy mennyi a vízgőzzel kibocsátott N-metil-2-pirrolidon (NMP) mennyisége. 2020-ban a gyári dokumentáció a vízgőzzel együtt 349 tonna évi NMP-kibocsátásról számolt be (forrás: Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer, Bodnár Zsuzsa in litt.). Ez a közelben élőket bizonyosan érinti, vagyis Göd lakosságát.
Akkumulátorgyári tájkép II. – Gőz, füst, csatornahálózat és kiporzás (No9)
Az alábbi sorozat a potenciális, kiemelkedően fontos munkahelyi és környezet-egészségügyi problémákra hívja fel a figyelmet, amely mindegyike megoldandó feladat. A munkahelyen dolgozók érintettsége a környéken élőknél sokkal nagyobb. Ezt alátámasztják az eddigi robbanással és tűzzel járó balesetek.