A csomagolásgyártókat és a kereskedőket számos pluszköltség terheli a DRS élesedésével. Egy élelmiszergyártói szövetség szerint a csomagolást illető költségek idén több mint megnégyszereződtek.
csaosz
Az orbáni hulladékmutyi uniós jogot sérthet
A fideszes parlamenti többség, valamint az Orbán-kormány olyan sok ponton sértett érdekeket és a gyanú szerint jogelveket is az új hulladékgazdálkodási rendszerrel, hogy idővel az igazságszolgáltatás valamelyik bugyrában még alá is áshatják a Mol jogosultságait.
Sok pénzünkbe fog kerülni, ha kevesebb lesz a műanyagszemét
Hosszas huzavona után végül döntött a magyar kormány, és törvényben szabályozta a műanyag zacskók gyártását és forgalmazását az országban. A szigorító lépést a környezetvédők ujjongva, a műanyagcsomagolás-gyártó szakma a fogát szívva fogadta. A döntéstől a kormány az országban termelt műanyaghulladék csökkenését várja – de mit várnak tőle a gyártók?
Búcsúzunk Dr. Debreczeny Istvántól
Elment a hazai vállalati környezetvédelem egyik meghatározó alakja, Dr. Debreczeny István, vagy inkább Debreczeny ÚR csupa nagybetűvel. A KÖVET Egyesület munkatársai megrendülve értesültek halálhíréről, hiszen alapítónk volt, majd a későbbiekben az Egyesület Elnökségének tagja.
A Fidesz műanyagos hátraarca – közel negyedmillió embert hagytak cserben
Visszavonta a kormány a saját javaslatát az egyszer használatos műanyagok betiltásáról. Az erről szóló törvényjavaslatot – ahelyett, hogy az Országgyűlés elé került volna – Semjén Zsolt a kormány nevében visszavonta. Mindenkinek más a véleménye.
Számháború a környezetvédelmi termékdíjról
A VM szerint a környezetvédelmi termékdíj rendelet az adminisztrációcsökkentést is segíti. A törvény kimondott célja a 75 százalékos visszagyűjtés, sőt az energetikai célra nem alkalmas termékeknél a 100 százalék. A piaci szereplők a végrehajtási rendelet hiányában a törvény hatályba léptetésének elhalasztását kérték. Szerintük a bevétel nem fogja fedezni a kiadásokat.