Hírek
Szeptember 1. Rettegve várt nap ez minden évben és nem azért mert iskolába kell menni. Bárcsak ez lenne a legrémisztőbb dolog a világban: a suli. Sajnos van egy sokkal brutálisabb tevékenység ami szintén szeptember elsején kezdődik, mégpedig a delfinvadászat Japánban.
Hírek
A zajszennyezés már az óceánokban is olyan mértékű, hogy delfineknek szinte “kiabálniuk” kell, hogy meghallják egymást – derül ki a Bristol Egyetem kutatásából. Ennek pedig az egész tengeri élővilágra komoly hatása lehet.
Hírek
Több mint 350 tudós és természetvédő írta azt a felhívást, amely szerint a bálna és delfinfajok több mint fele veszélyben van, két faj pedig a kihalás szélén áll. A szakértők az állatok kihalása elleni globális fellépés fontosságára hívják fel a figyelmet nyilatkozatukkal.
Hírek
Az Animal Welfare Institute, a Whale and Dolphin Conservation és a Pro Wildlife állatvédő szervezetek közös jelentésükhöz több mint 300 tudományos tanulmányt, valamint szemtanúk és újságok beszámolóit értékelték ki. Az eddig véltnél jóval több, világszerte százezer delfint és kisebb bálnát ölnek meg évente állatvédők becslése szerint.
Hírek
A horvát Kékvilág Tengerkutatási Intézet munkatársai a közép-dalmáciai Kornati-szigetektől nem messze egy ötven példányból álló delfincsoportra bukkantak a napokban, az emlősök már évtizedekkel ezelőtt eltűntek az Adriai-tengerből – közölte a Jutarnji List című napilap.
Hírek
Tízévente megfeleződik az amazonasi delfinek száma, ahogy arról brazil kutatók beszámoltak. Az egyre intenzívebb vadászatuk néhány éven belül a kihalás szélére sodorhatja az Amazonas-medencében őshonos édesvízi delfinfajokat, melyek ősidők óta a perui vadon misztikus lényei. Lehoczky Annamária helyszíni tudósítása a greenfonak.
Hírek
Elpusztultak az orosz kézre került utolsó ukrán harci delfinek is. A kiképzett emlősök állítólag az oroszoktól nem fogadtak el ételt és végül éhen pusztultak. Katonai célokra 1973 óta képeztek ki delfineket Szevasztopolban, a programot azonban komoly titoktartás övezte.
Hírek
Kambodzsában valamivel jobb a helyzet, ott betiltották az eresztőhálós halászatot, de a Mekong laoszi szakaszán már csak 3 példány él, ezért kizárt, hogy újra el tudnának szaporodni a Természetvédelmi Világszövetség által súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolt állatok.
Hírek
Nagy mennyiségű mérgező anyagot, higanyt és kadmiumot találtak a Skóciában partra vetődött és elpusztult delfinek szervezetében brit kutatók. A hosszúszárnyú gömbfejű delfinek Anstruther és Pittenweem között 2012. szeptember 2-án vetődtek partra Skóciában. A 31 emlősből csak 10 tudott visszatérni a vízbe, 21 elpusztult.
Hírek
A hatóságok szerint mintegy 50 rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinből álló csapat kezdett el partra sodródni hétfő délután, egy 15 kilométeres partszakaszon az indiai Tirucsendur közelében. A helyi média viszont 100-ra tette a partra vetődött állatok számát.