A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság új látogatóközpontot hozott létre a főváros XII. kerületében. A fejlesztés legfontosabb elemei az igazgatóság irodaépületének is otthont adó Jókai-kert komplex megújítása, valamint az itt található Steindl-villa felújítása. A fejlesztések egyaránt szolgálják a fennmaradt történeti emlékek megőrzését, a természet- és műemlékvédelmet, valamint egy korszerű természetismereti bemutatóhely és rendezvényhelyszín kialakításával új ökoturisztikai…
DINPI
Acéltanösvényés elugrópont a sportolók természetkárosítása ellen a Pilis-tetőn
A siklóernyősök és a természetvédők közötti évtizedes konfliktus oldódhat meg egy uniós projekt eredményeként. A Pilis-tető a főváros közelében a legkedveltebb siklóernyős- és sárkányrepülő elugróhelyek közé tartozik, ugyanakkor itt él a hazánk kiemelkedő természeti kincseként őrzött magyarföldi husáng világállományának mintegy 50%-a.
Zátonybuli törölve
A közösségi médián keresztül értesültünk arról, hogy a 2024. tavaszán a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság részéről elindított kommunikáció hatására idén elmarad a Helemba Zátonyra augusztus 17-re tervezett „Zátonybuli” rendezvény. Az esemény törlésével kapcsolatos hírt az azt évek óta szervező Wiking Yacht Club tette közzé a közösségi oldalán.
Ne állítsanak keresztet a Nagy-Szénásra, mert nem oda való
Néhány napja a Nagy-Szénáson jártam, és eltöprengtem az ott felállítandó kereszt ügyén, amely a sajtóban is nagy hullámokat vetett. Mint a terület növényvilágát alaposan ismerő botanikus, úgy gondolom, talán nem haszontalan, ha megosztom az ügyről néhány gondolatomat, amelyek ott, a Nagy-Szénáson üldögélve és elmélkedve fogalmazódtak meg bennem.
Megújult az Ócsai Tájház
Európai Uniós támogatású projekt keretében az Ócsai Tájház komplexum fejlesztését, mezőgazdasági gépek beszerzését valamint védett területek kezelését végezte el a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feladatai, küldetései – fókuszban a Sas-hegy és a Gellért-hegy
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feladatai, küldetései – fókuszban a Sas-hegy és a Gellért-hegy címmel előadást és fórumot tart Dr. Koncz Péter, projektmenedzser.
Ötmilliárdos program indul a pannon gyepek megőrzésére
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. koordinálásával országos program indul közel 5,5 milliárd forint – döntően uniós támogatású – értékben a füves élőhelyek és az ott élő fajok természetvédelmi helyzetének javítása, hosszú távú megőrzése érdekében.
Medve a Kiskunságban
Barna medvét figyeltek meg hétfőn Abony térségében. Az állatot kedden Kocsér környékén, szerda reggel pedig már Tiszaalpár magasságában észlelték. Még keresik a szakemberek az elkóborolt medvét.
Rétisas fiókákat gyűrűztek a Pilisben
Sikeresen meggyűrűzték a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészet területén tavasszal kikelt rétisas fióka párt. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) szakemberei által irányított program során a két fiatal tojó egyedi azonosítókat kapott, amik lehetővé teszik későbbi megismerésüket, és életútjuk megfigyelését.
Denevér-felmérés a Vértesben
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata rendszeresen végez denevérszámlálásokat a Vértes-hegységben és környékén. A friss leltár: 11 faj 141 példány.