Barion Pixel

Így lehet pazarlásmentes a karácsonyi időszak

Magyarországon átlagosan 65 kg élelmiszerhulladékot termelünk egy évben fejenként, amelynek a fele elkerülhető lenne, vagyis pazarlás. Az ünnepekkel járó vendégvárás, evés-ivás kapcsán törvényszerűnek tűnik, hogy a bőségesen megpakolt asztalról még annál is több élelmiszerhulladék kerüljön a szemetesbe, mint az év többi részében.

Orbán élelmiszer-pazarlás elleni törvényjavaslata szimpla lenyúlás, mely a választási kampány része?

Az Agrárminisztérium szerint a szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető az élelmiszerpazarlás, tervük azonban nemcsak a boltokon, hanem a beszállítókon és a vásárlókon is csattanhat. Lehet, hogy nem lesz többé lejárati napon leértékelt gyümölcs, a rövid lejáratú idejű termékek beszállítói pedig akár hátrányba is kerülhetnek. Csak a nyugati láncokat érinti, a kormányközeli hazai cégeket nem.

Évi 2,5 milliárd tonna élelmiszer végzi a szemétben

Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna. Az összes megtermelt élelmiszer körülbelül 40 százaléka megy kárba a korábban becsült 33 százalékkal szemben.

A becsomagolt igazság

Az egyszer használatos műanyag csomagolóanyagok kivezetése volt a témája a Nébih VI. Kerekasztal rendezvényének, melyen az élelmiszergyártás, a kereskedelem, a vendéglátás és a hatóság képviselői mellett a csomagolástechnológia szakértői is részt vettek. A középpontban a vásárlók szempontjából is kívánatos megoldási lehetőségek álltak.

Minden negyedik falat a kukában végzi

A Magyarországon megvásárolt élelmiszerek több mint egynegyedét dobják ki, nagy részük készétel. Egyes élelmiszerek, például az alma, a narancs vagy a körte, megfelelő, hűtött tárolásával csökkenthető lenne a pazarlás. A hűtést igénylő élelmiszerek megfelelő tárolásával akár évi 600 ezer forintot is lehetne spórolni.

Legyél te is Ételmentő!

Az élelmezési világnapra időzítve, „Legyél te is Ételmentő!” címmel jelent meg magyar fordításban egy nemzetközi felhasználásra szánt, az élelmiszer-pazarlás csökkentéséről gyermekekhez és fiatalokhoz szóló elektronikus kiadványsorozat első kötete, amely az 5-7 éves korosztályt célozza meg.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.