A Stockton Zrt. a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területein fennálló elővásárlási jogával, így egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe – jelentette be tegnapi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
elővásárlási jog
Mérgezett trófea: nyert a főváros Rákosrendező ügyében
Nem lesz Rákos-Dubaj felhőkarcolókkal a Hősök tere mögött, ugyanis a főváros elővásárlási jogával élve megveheti a fejlesztési területet az államtól. Ezt Gulyás Gergely jelentette be a mai Kormányinfón. A kancelláriaminiszter elmondta: a kormány áttekintette a szerződéseket, és a Budapesti Közművek mindent elvállalt, amit az arab beruházó ígért. Ennek megfelelően a főváros megveheti Rákosrendező 85 hektáros…
Nemet mondtak a fideszesek Budapestre, avagy mégsem érdekes a szuveneritás?
2025. január 16-án aláírásra került a magyar állam és az arab befektetők, az Eagle Hills közötti szerződés: Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron (nettó 59 286 forint/nm), mindezt közbeszerzés vagy versenyeztetés nélkül. A vételárat szakaszosan kell kifizetnie a befektetőnek, az utolsó részletet 2039-ig.
Budapest vagy Bindzsisztán?
Budapest nem Bindzsisztán, de hogy Magyarországot azzá tették-e, az hamarosan kiderül. A mini-Dubaj vs. Parkváros vita végső soron erről szól. A jogi helyzet egyértelmű és világos, már ha Magyarországon van még a jognak érvénye. Karácsony Gergely főpolgármester a Rákosrendezőre tervezett beruházással kapcsolatos közgyűlési előterjesztésről. Mi köze Lázár János magánembernek az arab ingatlanmutyihoz?
Jönnek a nemzeti tüzépek – kinek lesz ez nagy buli?
Egy friss törvényjavaslat szerint a kormány megszabott áron vásárolná fel az exportra szánt építőanyagokat, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel. A gyártás és az épületek energiahatékonyságának növelése érdekében a magyar építőanyag-gyártókat adókedvezményben részesítenék, a magánszemélyek önerőből történő épületenergetikai beruházásait pedig áfa-visszatérítéssel támogatnák.
Győzelem az állami einstanddal szemben!
Megsemmisítette a bíróság azokat a földhivatali határozatokat, amikkel egy magánszemély öt ingatlanjára jegyeztek be csak úgy elővásárlási jogot a veszélyhelyzeti kormányrendeletre hivatkozva.