Lázár János minisztériuma még tavasszal kezdeményezte a rendeletmódosítást, amelynek egyik célja az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) tájékoztatási felületének megszüntetése volt.
építési minisztérium
Az Orbán kormány átverte a napelemeket telepítő vállalkozókat is
Több milliárd forintnyi elmaradt bevétele keletkezett száznál is több, napelemek telepítésével, házak, lakások energetikai korszerűsítésével foglalkozó vállalkozónak, mert a mai napig nem kapták meg az államtól a támogatási összegeket.
Újabb 40 ember repült a Nemzeti Közlekedési Központtól
Újabb 40 embert rúgtak ki tegnap az egykoron Vitézy Dávid irányította Budapest Fejlesztési Központ (BFK) romjain létrehozott Nemzeti Közlekedési Központból (NKK) – ez már a második elbocsátó kör volt, de nem az utolsó.