Az európai agrárpolitika már több mint egy éve küzd akadályokkal. A nagy gazdaszövetségek, amelyek tagjai túlnyomórészt hagyományos gazdálkodással foglalkoznak, nagy feltűnést keltő kezdeményezésekkel, autópályák eltorlaszolásával és traktorok felvonultatásával próbálják vágóhídra küldeni az Európai Bizottság zöld megállapodását.
EU Zöld Megállapodás
Vizes élőhelyeink állapotának javítása
2024 július 1-én Magyarország átvette az EU Elnökségi szerepet Belgiumtól, amivel párhuzamosan több civil szervezettel közösen a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége elindította a Civil EU Elnökségi programot, amire azért volt szükség, mert egyrészt tartottunk attól, hogy a civil szervezetek véleménye nem kap elegendő figyelmet a magyar elnökség ideje alatt, másrészt a hivatalos elnökségi…
Make Europe Green Again
Az Ursula von der Leyen vezette leköszönő Európai Bizottság 2019-ben sokak, köztük jómagam, örömére meghirdette az EU Zöld Megállapodás (EU Green Deal) programját. A program alapján úgy tűnt, hogy az európai döntéshozók végre megértették a fenntarthatóság esküvői torta jellegét. Mit is jelent ez?
Fókuszban a hidrogéngazdaság
A hidrogénvölgyek és a szélesebb körű hidrogéngazdaság fejlesztése a motorja lehet olyan komplex projekteknek, amelyek egy régióban lefedik a teljes hidrogén-értékláncot és összekapcsolt hidrogén-ökoszisztémákat hoznak létre Európa-szerte.
Az osztrák kancellár összebalhézott környezetvédelmi miniszterével
Az osztrák kancellár bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul, miután az osztrák környezetvédelmi miniszter az akaratával szemben, „jogellenesen” hozzájárult az EU zöld megállapodásának egyik kulcsfontosságú elemének hatálybalépéséhez az EU-tagállamok környezetvédelmi minisztereinek luxemburgi találkozóján.
A magyar nem ellenére kezdődhet az EU-s szintű természet helyreállítás
Történelmi siker és az Európai Unió erősen degradált élőhelyeinek nagyon fontos a mai nap (2024. június 17) fő híre, hogy kis többséggel ugyan (1,67%+ a kötelező 65%-os lakossági kívánalom felett), de az EU Környezetvédelmi Tanácsa elfogadta az új Természet Helyreállítási Jogszabályt.
Vége az EU a zöld átállásának? A kiszivárgott stratégiai terv tovább gyengíti az európai éghajlat-politikát
Úgy tűnik az EU politikai vezetői az elmúlt években sem értették meg a tudományos élet által igazolt felvetéseket: az egymással szorosan összefüggő, ember által okozott biodiverzitás és klíma krízis megoldása nélkül nincs fenntartható társadalom és nincs fenntartható gazdaság.
A környezetvédelem komoly EP-kampánytéma Franciaországban
A jobb- és a baloldal, illetve a liberálisok a környezetvédelemről is vitáznak Franciaországban. Több mint két órán keresztül az európai Zöld Megállapodás (Green Deal) volt a témája az európai parlamenti választások hat fő jelöltje közötti vitának, amelyet egy környezetvédelmi agytröszt szervezett.