A nemrégiben napvilágot látott negatív mutatók ellenére sem foglalja el megérdemelt helyét a biodiverzitás témája a politikai napirenden. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2015-ös Európa Környezeti Állapota jelentése megerősíti, hogy Európa ökológiai tőkéje a 7. Környezetvédelmi Cselekvési Programban megfogalmazottak ellenére jelenleg nincsen sem megvédve, sem megőrizve, sem fejlesztve.
Európai Bizottság
Rosszul állunk a biodiverzitás terén
Két nap múlva ünnepeljük világszerte a Biológiai sokféleség világnapját, és egyben a Magyar Természet Napját, miközben az Európai Bizottság mai jelentése egyértelműen kimutatja a biológiai sokféleség drámai csökkenését. A természeti értékek védelmét biztosító jogszabályok ennek ellenére gyenge lábakon állnak!
Bíróság elé állhatunk energiahatékonysági hiányosságokért
Tavaly nyár óta késik az Energiahatékonysági Irányelv hazai átültetése, és a napokban lejárt az Európai Bizottság által adott legutolsó határidő a nemzeti végrehajtási jogszabályok bemutatására. A következő lépés az Európai Bíróság lehet. Évente sok milliárdnyi forrástól esnek el a fogyasztók.
Tartósítószereket tilt be az Európai Bizottság
Több, allergénnek tekintett tartósítószer kozmetikai termékekben való felhasználását korlátozó intézkedést jelentett be tegnap az Európai Bizottság. A testület azt követően hozta meg határozatát, hogy a fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság (FBTB) gondos kockázatértékelés után egyes anyagok korlátozására, illetve betiltására tett javaslatot.
Szabad az út a Monsantonak? Kuss a polgároknak
Az EU és az USA között létrejött szabadkereskedelmi egyezmény veszélybe sodorhatja hazánk génmódosítás-mentességét is, ránk szabadíthatják az egészségkárosító vegyszereket, a hormonkezelt marhahúsokat, kikényszerítheti a verespataki aranybánya megépítését, alááshatja az éghajlatvédelmi törekvéseket és a helyi élelmiszerek felhasználását.
A Védegylet pert nyert Audi-ügyben
Első fokon pert nyert a Védegylet az Audi Hungária Kft. állami támogatását érintő közérdekű adatok nyilvánosságra hozása ügyében a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen, az Európai Bizottság pedig vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy megfelel-e az uniós szabályoknak a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez.
Cél a körkörös gazdaság
Hulladékok feldolgozásáról adott ki a napokban ismét jelentést az Európai Bizottság. Ez a publikáció szerves része az unió legtöbb országa által preferált körkörös gazdasági modellnek, amelyben jelentős szerepet kap a hulladék minél hasznosabb felhasználása és a megtermelt javak minél optimálisabb elosztása is, miközben új munkahelyek jönnek létre.
Az EB törvényszéke elutasította magyarországi erőművek keresetét
A luxembourgi székhelyű Európai Bíróság törvényszéke tegnap elutasította a Tisza Erőmű és a Dunamenti Erőmű keresetét, amelyet az Európai Bizottság határozata ellen nyújtottak be a hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodások keretében Magyarország által nyújtott állami támogatás ügyében.
Brüsszeli ejnye-bejnye légszennyezés miatt
Az Európai Bizottság aggasztónak tartja, hogy Magyarország nem biztosít védelmet a polgárok számára a PM10-ként emlegetett szálló por okozta szennyezettség ellen.
Hagyják abba az élveboncolást!
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tegnapi ülésén elfogadta az állatkísérletek elleni európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzéséről szóló jelentést, és igazolást állít ki arról, hogy közel 30 ezer aláírás gyűlt össze.