Barion Pixel

Túlélték az ejtőernyőzést a hódok

A 40-es évek Amerikájában Idahónál elszaporodtak a hódok, mire a helyi vadőrök kitalálták, hogy átröptetik őket más helyszínekre és ejtőernyővel ledobják őket. Erről került most elő egy sokáig elveszettnek hitt felvétel.

Menekült lesz a földikutya is

Folyamatos a kapcsolattartás a Földművelésügyi Minisztérium természetvédelemért felelős szakemberei valamint a belügyi és a honvédelmi tárca munkatársai között a fokozottan védett délvidéki földikutya déli határzár építésével érintett állományának védelme érdekében- állítja a szaktárca. Az Orbán-kormány titokban akarta tartani egy védett állatfaj kiirtását.

Nem ürgének való vidék

75 fokozottan védett ürgét, becslések szerint az állomány mintegy egyharmadát költöztette el a futópálya közvetlen szomszédságából a Budapest Airport, Kiskunsági Nemzeti park és az ELTE szakembercsapata. Az Európai Unió LIFE pénzügyi alapjából támogatott akció repülésbiztonsági és természetvédelmi célokat egyaránt szolgál.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.