Klímaváltozás, környezetszennyezés, a természetes élőhelyek pusztulása: ezek a tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy állat- és növényfajok halnak ki, ez pedig azt eredményezheti, hogy az emberek élőhelye is egyre rosszabb hely lesz a világon. Nem csak a távoli országok egzotikus állatait fenyegeti kihalás, hanem a lakóhelyünk közvetlen környezetében is elkezdődött a változás – világszerte legalább félmillió…
fajkihalás
Jane Goodall szerint erőteljesen haladunk a kihalás felé
„Már hatodik alkalommal közeledünk a kihalás felé” – mondta Dr. Jane Goodall, aki Bécsből adott online interjút a BBC Radio 4 Inside Science-nek. A 90 éves angol etológus és természetvédő szerint többet kell tennünk a természet védelméért, a pusztítás helyreállításáért.
Százezernél több növényfajt nem ismerünk még a kutatók szerint
Botanikusok összesen 33 olyan „sötét foltot” azonosítottak a világon, ahol valószínűleg több tízezer eddig nem ismert növényfaj élhet. A kutatók évente több tucat új növénytípust fedeznek fel, de a Guardian szerint szerint még így is több mint százezer fajt nem ismerünk, ráadásul ezek nagy részét a kihalás fenyegetheti.
Szavanna lehet az amazóniai esőerdőből?
Az Amazonas-medence esőerdeje fontos természeti kincsünk, amely gazdag növény- és állatvilággal, kiterjedt vízhálózattal és geodiverzitással rendelkezik. A területén megközelítőleg 22 millió ember, és a mai napig ismeretlen számú állat- és növényfaj él. A Föld tüdejeként is emlegetett ősi élővilág azonban minden eddiginél közelebb áll egy olyan fordulóponthoz, amely után végérvényesen átalakulhat a ma ismert formája.
Drámai a kétéltűfajok eltűnése, és ez a vártnál nagyobb baj
Egészen döbbenetes megállapításokra jutott egy friss, globális felmérés: a kétéltűek több mint 40 százalékát fenyegeti a kihalás veszélye, így az eltűnés szélére kerülhetnek a békák és a szalamandrák is.
A bolygógyilkos mélytengeri bányászat
A mélytenger a becslések szerint több milliárd tonna nikkelt, kobaltot, mangánt és más kritikus nyersanyagot rejt, főként burgonya méretű gumókban, amik egy új aranylázat indítottak el a tengerfenék kiaknázására, részben a zöld gazdasági átmenet által hajtva. Ugyanakkor óriási problémát jelent, hogy semmiféle szabályozás nem áll rendelkezésre a bányászati gyakorlatra vonatkozóan, és a Nemzetközi Tengerfenék Hatóság…
300 év után újra életre kelhet az emberi civilizációs hatás miatt kipusztult dodó
A dodót a kipusztult állatokra szakosodott géntechnológiai cég, a Colossal Biosciences támasztaná fel. Az amerikai cég nem először szerepel a nyilvánosság előtt a kihalt állatfajok visszahozásának terveivel – elvileg már gőzerővel dolgoznak az erszényesfarkas és a mamut újraélesztésén.
Sisakos kazuár kreditet tessék! Bárcsak a természet lenne olyan sokszínű, mint a pénzügyi innovátorok fantáziája
Új zöld pénzügyi slágertermék terjedhet el az ENSZ decemberben elfogadott természetvédelmi egyezménye nyomán. A szén-dioxid-kvóták kistestvéreként emlegetett biodiverzitás-kreditek segíthetnek előteremteni a pénzt ahhoz, hogy ne jussunk a dinók sorsára. Mióta világ a világ, növény- és állatfajok jöttek és mentek. „Normális” kihalási ütemnek tudósok szerint az tekinthető, ha 100 évente 10 ezer fajból eltűnik kettő. Ez…
2022-ben rekordra nőtt a veszélyeztetett állat- és növényfajok listája
Már több mint 42 ezer állat- és növényfaj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokról vezetett vörös listáján. A WWF idei jelentése pedig a fajok drámai visszaesését mutatja: 80 éven belül kihalhatnak a császárpingvinek, és további egymillió állat és növény tűnhet el a Föld színéről.
A világ pálmafajainak több mint felét fenyegeti a kihalás
Ráengedték a mesterséges intelligenciát a pálmafákra, így derült ki, hogy nagyobb a baj, mint hittük. Több mint ezer pálmafajt fenyeget a kihalás – állapította meg egy új tanulmány.