A világ természetvédelmi területeinek harmadát veszélyezteti az ember

2018. május 20.

Hírek

6 millió négyzetkilométernyi erdőség, park, természetvédelmi terület van veszélyben a bányászat, fakitermelés és gazdálkodás miatt. A világ természetvédelmi területeinek egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, és a legtöbb terület védelme nem éri el valódi célját.

A fakitermelés miatt gyúlékonyabbak az esőerdők

2016. július 3.

Hírek

Az esőerdők nem szoktak leégni, de az emberi beavatkozások miatt erre egyre nagyobb az esély. A válogatott fakitermelés is képes kiszárítani az amazonasi őserdőket, amik aztán könnyebben kapnak lángra.

Újra veszélyben a világ második legnagyobb esőerdeje

2016. március 9.

Hírek

14 magyarországnyi erdő még él Közép-Afrikában, mert elnöki rendelet tiltja a fakitermelést. Most ennek a moratóriumnak a feloldását tervezi a kongói kormány környezetvédelmi (!) minisztere.

Nem lesz elég fa Magyarországon

2016. március 5.

Hírek

Ütközik a természetvédelem és az erdőgazdálkodás a nem őshonos fafajok miatt, ugyanis a természetvédelmi törvény előírja, hogy ha kivágnak egy nem őshonos fát, akkor helyébe csak őshonos ültethető. A Gemenc Zrt. vezérigazgatója azt mondta: ezzel az a probléma, hogy míg például a nem őshonos nemes nyár 20 év alatt nő meg, addig az őshonos szürke… Tovább »

A patkányok kihasználják a fakitermelést

2016. február 2.

Hírek

A fakitermelés elpusztítja az erdőben élő állatok élőhelyét, de tökéletes terepet biztosít az invazív fajok számára, hogy megszállják a területet.

Bekeményítenek az illegális fakitermelésnek

2015. szeptember 12.

Hírek

Az illegális fakitermelés visszaszorítása érdekében 50 ezertől 15 millió forintig terjedő bírságot akar bevezetni a kormány a fát értékesítőkre – az erről szóló rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg. Kérdés, hogy ki fogja ellenőrizni.

420 fa jut minden emberre

2015. szeptember 4.

Hírek

Kb. 3 billió fa van ma a Földön egy új vizsgálat szerint. A bejelentés igen nagy meglepetést keltett, mert a korábbi legjobb becslés úgy saccolta, hogy legfeljebb 400 milliárd lehet, a friss felmérés szerint viszont akár nyolcszor ennyi is lehet.