Barion Pixel

A NER Balatonja: több víz, kevesebb demokrácia

Két éve határozta el a kormány, hogy 10 centiméterrel – 110 centiméterről 120 centiméterre – megemeli a Balaton nyári szabályozási vízszintjét. A látszólag nem túl jelentős változás ugyanakkor olyan beruházásokat indokol, amelyek belenyúlhatnak a tó ökoszisztémájába, veszélyeztetve a biológiai egyensúlyt és a vízterület „egészségi állapotát”. Kinek az érdeke?

A győri fürdőfejlesztés fakivágásainak tanulságai

Eltelt egy hét a fakivágások óta, és ugyan a kivágás alapjául szolgáló iratokat nem sikerült megismernünk, a városi lépett, a polgármester után az önkormányzati sajtó is arról tudósít, hogy a beteg fákat vágták ki. Szerintünk ez nem igaz, a parkolóban egészen biztosan nem, de a fotók alapján a fürdő területén sem.

Március végéig végezzük el a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívja a lakosság, az önkormányzati és állami szervek figyelmét, hogy a költési időszak kezdete előtt, az év első 3 hónapjában lehet és kellene elvégezni azokat a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat, amik áprilistól tilosak, mert veszélyt jelentenek az állatokra, a biológiai sokféleségre.

Így tépték ki gyökerestül az Andrássy úti fákat

Korábban azt hittük, csak durván visszametszik az Andrássy úti fákat, azonban mára kiderült, teljesen kiirtják őket. A fővárosi kertészet arra hivatkozik, hogy a fák betegek voltak, ezért kell most őket gyökerestül kitépni. De vajon a megbetegedésüket nem lehetett volna megelőzni?

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.