Barion Pixel

Tétlenségünk eredménye: növekvő veszélyek a természeti környezetre

A Civil EU Elnökség keretében szervezett két konferenciánk után – EU Víz ellenálló képesség és Erdők az EU-ban – és az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményének 16. részes felek találkozója előtt (CBD COP16, Cali, Kolumbia, október 21 – november 1) úgy gondoltam érdemes áttekinteni, két olyan ügyet, amelyek komoly veszélyt jelentenek természeti környezetünk számára az EU-ban.

Csak trükközés fára cserélni a szenet a kazánokban – figyelmeztetnek az európai akadémiák

Fával fűtünk, biomasszával működő erőművekben termelünk áramot – a jelenlegi európai szabályozás szerint ez megfelel a klímavédelmi céloknak. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC állásfoglalása szerint azonban tévútról van szó: különösen a fapellet égetésével egységnyi elektromos áram előállítása több szén-dioxid kibocsátásával jár, mintha az erőmű szénnel működne.

Versenyfutás a fákért?

„Küzdj a klímaváltozás ellen, használj fát” – az Európai Faipari Szövetség hangzatos szlogenje első olvasatra meglehetősen ellentmondásosnak tűnik, holott korántsem az. Ráadásul nagyon jól tükrözi a környezetvédelem területén tapasztalható trendeket: a fa ugyanis rendre maga mögé utasítja a Napot és a szelet, mint megújuló energiaforrásokat.

Fapellet – a működő kompromisszum

Megfelelő finanszírozás hiányában sokak számára a hosszútávon megtérülő energetikai beruházások vállalhatatlan terhet jelentenek. Valós alternatívát az ésszerű árú vagy a rendkívül gyorsan megtérülő beruházások kínálhatnak, ezek közül az egyéni fűtésű családi házban lakók számára az egyik leginkább vonzó kompromisszum a fapellet használata.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.