2 millió fának keres helyet a 10 millió Fa

2023. szeptember 24.

Hírek

A 10 millió Fa közösség tíz éve indult, a kezdeményezés keretében azóta több százezer fát és cserjét ültettek az országban  A 10 millió Fa országos közösség folyamatosan keresi az önkénteseket és a pénzforrásokat, idén pedig már olyan földterületeket is, ahová ültethetnek. Bojár Iván András, a közösség vezetője szerint az évek során már megtanulták, hogyan kell… Tovább »

Több mint 1500 fával lett zöldebb Budapest idén tavasszal!

2023. május 23.

Hírek

Budapest tiszta levegőjéhez a FŐKERT idén eddig összesen közel 1500 új fa ültetésével is hozzájárult. Így több mint 600 új fasori és parkfával bővült az állomány, 10 db idős fa lett kiültetve, és közel 900 erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők.

A 10 millió Fa Alapítvány több tízezer fát ültet 2023-ban

2023. április 1.

Hírek

A 10 millió Fa közössége 3,5 év alatt országszerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1%-ból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elültetnek életük során. Az alapítvány ezenfelül minél több vállaltnak… Tovább »

Nemzeti faiskolák – dugvány kérdőjelekkel

2023. március 12.

Hírek

Felpörgetheti az ágazatot a nemzeti faiskolák létrehozása, azonban több jel is az állam monopolisztikus törekvései felé mutat, és újabb frontot nyithat Brüsszellel.

Országszerte erdőket telepít a MOME

2022. december 13.

Hírek

Egyedülálló, országos erdőtelepítő akciót indít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), mely intézmény a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal összefogva Magyarország 3 pontján, közel 50 hektáron hoz létre új erdőket, amelyek felcseperedve lehetővé teszik az egyetem károsanyag kibocsátásának semlegesítését. A program a képzésbe is beépül, az akcióban az egyetem dolgozói és hallgatói is… Tovább »

Menedzserek a zöldebb Budapestért és az élhetőbb jövőért!

2022. október 28.

Hírek

A Menedzserek Országos Szövetsége a BKM Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divíziójának szakmai segítségével és a 2. kerületi Polgármesteri Hivatal támogatásával, 2022. október 24-én már második alkalommal több, mint 1200 fát ültetett a Szépvölgyi-erdőben.

Őszi faültetési tanácsok

2022. október 25.

Hírek

Az ősz nem csak az év legszebb, az ültetés legjobb időszaka is! Itt az ideje, hogy a kedvenc gyümölcstermő növényeinket a kertjeinkben tudjuk, hisz nincs nagyobb öröm, mint a fákon megnevelt és róluk begyűjtött termést a magunk sikerének is elkönyvelni.

Nemzetközi konferencia a városi erdőkről – a Pilisi Parkerdő részvételével

2022. június 1.

Hírek

Az elmúlt héten zajlott Belgrádban a Városi Erdők Európai Fórumának (EFUF) 24. konferenciája. Az európai nagyvárosok ökoszisztémájának és zöld infrastruktúrájának legfontosabb elemével, a városi erdőkkel foglalkozó szakmai rendezvényen a Budapest és környékének állami erdőit kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. is részt vett.

Fordítsák országfásításra a Márki-Zay kampányszámláján megmaradt pénzt

2022. május 24.

Hírek

Márky-Zay Péter költse országszerte tízezer őshonos facsemete elültetésére a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) kampányszámláján maradt pénzt – javasolja Bóday Pál, a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki szerint ezzel a bukott miniszterelnök-jelölt a saját imidzsének, valamint a környezet, a természet és az állatvédelemnek is jót tenne.

Ön is láthat Miyawaki erdőt. Na de az meg micsoda?

2022. március 30.

Hírek

Tovább zöldül Budapest: három újabb, Miyawaki koncepció szerinti erdőt ültet a Budapesti Közművek FŐKERT Divíziója a XI. kerületi Andor utcában. Mi az a Miyawaki koncepció?