Ennyit ér a környezetvédelem a választási költségvetésben

2013. október 24.

Hírek

Immár az Orbán-kormány negyedik költségvetését tárgyaljuk, és ez az első olyan büdzsé a sorban, ahol nem csökken kézzelfoghatóan a környezet- és természetvédelemre szánt állami források mennyisége. Ettől azonban még tény, hogy a kormány uralkodásának egyik legnagyobb vesztese a környezetvédelem.

Miniszteri csúsztatás a kishantosi földmutyiban

2013. október 23.

Hírek

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tájékoztatta a Magyar Országgyűlést, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft azért nem kapta meg a 21 éve bio módon művelt mintagazdaság földjeit, mert Kft… Ángyán József kigyűjtötte öt megyében a 100 hektárnál többet nyert Fidesz közeli forprofit cégeket. Ez tényszerűen cáfolja a VM vezetőinek állításait.

Újrapályáztatná a kishantosi földeket az Együtt-PM szövetség

2013. október 20.

Hírek

Az ökológiai gazdálkodást folytató Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK)megmentése érdekében újrapályáztatná a helyi földeket az Együtt-PM szövetség – ismertette a benyújtott országgyűlési határozati javaslatot Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő, a választási szövetség szakpolitikusa.

Ángyán József is kiállt a kishantosi ökogazdaság mellett

2013. október 7.

Hírek

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ 21éve a biogazdálkodás és az ehhez kapcsolódó oktatás hazai fellegvára. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet döntése alapján november 1-jétől egyetlen hektár állami föld bérletére sem lesz jogosult az eddig általa művelt területből. Az európai hírű ökogazdaság megmaradásáért civil szervezetek által megfogalmazott petícióhoz most Ángyán József is csatlakozott. Tiltakozz Te is!

Csákvári földmutyi? Kiszorított szürke marhák

2013. október 6.

Hírek

Beigazolódtak Viszló Leventének, a Pro Vértes Nonprofit Zrt. vezetőjének félelmei: 15 év után más kézbe került a csákvári repülőtér, miután a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) által kiírt földhaszonbérleti pályázaton nem a Pro Vértes, hanem egy csákvári polgárjogi társaság nyerte el tíz évre a 238 hektáros terület bérleti jogát. A nol.hu információja szerint a nyertes… Tovább »

Édes kényszerbérlet – ajándék pénz az államtól

2013. október 5.

Hírek

Szeptemberben hozta nyilvánosságra a Hortobágyi Nemzeti Park az általa meghirdetett földbérletpályázatok eredményeit. Az érintett földek egy részét, több ezer hektárnyi gyepet már januárban is meghirdettek, majd az akkori kiírást, miután a pályázók már jelentős munka- és költségráfordítással elkészítették a pályázataikat, márciusban indoklás nélkül visszavonták. Máshol is vannak mutyik.

Újabb földmutyi: Babócsán is pofára estek a helyi gazdák,

2013. október 2.

Hírek

Folyik tovább a földosztás, de attól még, hogy sokszor sulykolják, még sokszor nem helyi gazdákhoz jut a föld. Babócsán a helyi téesz vezetői taroltak, azzal a nem túl rafinált trükkel is, hogy a családtagjaikkal, illetve a másik cégük nevében pályáztak. Így kell pesti kislánnyal állami földet nyerni Somogyban.

Hortobágyi föld a Földalap helyi vezetőjének

2013. szeptember 14.

Hírek

A Hortobágyi Nemzeti Park 800 hektárnyi legelőre írt ki pályázatot. A legnagyobb nyertes a megyei földalapkezelő vezetője, volt fideszes képviselő, a kormány által nemrég elővett Hajdú-Bét ügy legismertebb károsultja. A pályázaton tíz évre elnyert föld évente több tízmilliós garantált bevételt jelent. A Vidékfejlesztési Minisztérium válasza: 13 ezer hektár földre írt ki pályázatot a Hortobágyi Nemzeti… Tovább »

Piszkos földek Felcsúttól Borsodig – íme az új nagybirtokosok

2013. szeptember 5.

Hírek

A Magyar Narancs azokban a megyékben szedte össze a győzteseket, ahol a földbérleti pályázatok kapcsán a legtöbb vita – azaz botrány – akadt. Forrásként Ángyán József jelentését, és a témában megjelent újságcikkeket felhasználó anyag végén a különböző agrártámogatások elosztásáról – képbe kerül Leisztinger, Csányi és Nyerges.

Jöhet a titkolt névsor, a Fővárosi Törvényszék első fokon a Blikknek adott igazat

2013. szeptember 5.

Hírek

A bíróság kötelezte az Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA), hogy adja ki azoknak a nevét, akik pályázat nélkül kaptak használatba állami szántót vagy legelőt. Az NFA hiába hivatkozott az állami szervek titkolózását elősegítő, júniusban kihirdetett törvényre, a bíróság szerint a földhasználók és földjeik listájának kikérése nem számít visszaélésszerű adatigénylésnek.