Barion Pixel

Gumiabroncs energiacímke

A minősítő címkékkel ellátott gumiabroncsok júliustól már megjelenhetnek a gumikereskedőknél. Novembertől csak olyan terméket lehet forgalmazni, amelyen megtalálható a három betűből álló jelölés.

Bridgestone harmadik éve – baljós árnyak

2010-ben – a termelés beindításának harmadik évében – tovább növelte a tatabányai Bridgestone gyár a selejttermelését (EWC 160103 “Termékként tovább nem használható gumiabroncs”), a 2009 évi 566,4 tonnáról 988,6 tonnára.

Pirolizálásért lobbiztak Balatonfűzfőn

A gumihulladék újrahasznosításának a világon egyedülálló, magyar kutatók által kifejlesztett új technológiáját mutatták be a fejlesztők Balatonfűzfőn. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől, és Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkártól az engedélyezési eljárás felgyorsítását kérték.

Gumibitumen Zalaegerszegről

Saját szabadalom alapján, a bitumen és a használt gumiabroncsokból készült őrlemény keverésével készülő gumibitument gyártó üzem építését kezdte meg Zalaegerszegen a Mol. Az üzemben 150 ezer autó abroncsot használnak fel évente, mely hat méter szélességben 130 kilométernyi útszakasz felső kopórétegének burkolására alkalmas.

A Bridgestone gumigyár első éve

Két éve, 2008 januárjában kezdte meg termelését a japán Bridgestone tatabányai gumiabroncsgyára. A vállalkozás 2006-ban 2 milliárd Ft vissza nem térítendő beruházási támogatás nyert a Magyar Államtól és napjainkban már 353 dolgozónak ad munkát. Tavaly több újságcikk foglalkozott a céggel a helyi szakszervezet és a gyárvezetés között kialakult konfliktus kapcsán.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.