Purhabbal gyilkoltak gyurgyalagokat Ménfőcsanakon

2018. május 23.

Hírek

Lakossági bejelentésre vonultak a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei ma Győr-Ménfőcsanakra, ahol egy löszfalban több tucatnyi lyukba purhabot fújtak ismeretlenek az ott fészkelő gyurgyalagok üregeibe.

Az MME és a Dunakeszi gyurgyalagok

2017. június 13.

Hírek

Számos megkeresést kapott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a múlt héten történt feltételezett természetkárosítás kapcsán, mely egy Dunakeszinél történt gyurgyalag élőhelyet érintett.

Három kontinens gyerekei figyelik a madarak vonulását

2017. március 2.

Hírek

Elindult a 2017. évi Tavaszi madárles (SpringAlive) program, melyet a madárvédelmi szervezetek világszövetsége (BirdLife International) indított 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.

Belakták a partifecskék a bácsbokodi homokbányát

2016. június 9.

Hírek

Május végére 400 pár partifecske és 30 pár gyurgyalag foglalta el a számára felkínált költőhelyet. A mindössze 10-15 gramm testtömegű madárkák kiválóan érzik magukat Bácsbokod határában.

Ajándékozzon örökpanorámás lakásokat – madaraknak.

2013. november 23.

Hírek

A partifecskék (és gyurgyalagok) költőfalainak felújítására, szerszámok és eszközök beszerzésére, munkagép bérlésére keres támogatókat közösségi adománygyűjtésen keresztül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Ajándékozzon örökpanorámás lakásokat….madaraknak.

Méhpusztulás Balatonlelle térségében

2013. július 9.

Hírek

A Greenpeace-t szombat este keresték meg méhészek, hogy Balatonlelle-Somogytúr térségében egy napraforgó táblában pusztulnak a méheik. Simon Gergely regionális vegyi anyag szakértő a helyszínen a méheken kívűl egyéb rovarok, egy sikló és egy erdei pinty tetemeit is megtalálta és megállapította, hogy a rovarok esetében feltehetően növényvédőszer-mérgezés történt.

Idén fókuszban a gyurgyalag

2013. január 4.

Hírek

Méhészmadárnak is hívják, mivel darazsak, lepkék és egyéb repülő rovarok mellett méheket is fogyaszt. A házi méh csak kis részét képezi táplálékának, melyet leginkább csak hűvös időben fogyaszt. Hazánk madárfaunájának egyik legszínpompásabb madara, mely nem csak trópusi színeivel kapcsolódik a melegebb éghajlathoz, hanem hosszú távú vonulóként a telet Afrikában tölti, költeni csak a legmelegebb hónapokra… Tovább »

Tömeges gyurgyalagpusztítás Harkányban

2012. július 4.

Hírek

Hétmillió forintos kárt okoztak a harkányi homokbányában fészkelő több tucatnyi gyurgyalag kiirtásával azok a természetrongálók, akik faágakkal betömködték az üregek kijáratát.

Gyurgyalag nyerte az „Év madara 2013” szavazást

2012. május 16.

Hírek

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása a 2013-as év madaráról. A legtöbb szavazat a gyurgyalagra érkezett, így jövőre ennek a madárnak a védelmével foglakozik kiemelten az Egyesület.

Szavazzon 2013. év madarára!

2012. április 16.

Hírek

Az MME 1979-ben indította útjára az “Év madara” programot. Az idén is az ország lakossága dönthet arról, hogy melyik legyen a következő év madárfaja, melyikért szeretnének többet tenni az emberek. Erdei fülesbagoly, fürj, vagy gyurgyalag? Május 15-ig a neten szavazhat.