A hazai hal evésével tehetünk a környezetünkért

2018. december 24.

Hírek

Kuriózumok a halastavaink Európában: a természetvédelmi kincsnek számító vizes élőhelyeken tenyésztett hal húsa is egészségesebb. A tógazdaságok azonban nehezen maradnak fenn, ha csak évente egyszer, karácsonykor eszünk hazai halat.

Meddig tartható a növekvő halfogyasztás?

2016. július 9.

Hírek

Történelmi fordulat: 20 kilogramm fölött az egy főre jutó éves globális halfogyasztás. Komolyabb lépésekre lenne szükség a túlhalászat ellen, állítja a FAO új halászati és akvakultúra jelentése.

Vége az élőhal árusításnak

2014. december 12.

Hírek

December közepétől már nem vásárolható élő hal a boltokban. A halboltok és más kereskedelmi egységek csak kábítást követően adhatják el a halakat – hívja fel a figyelmet az agrártárca.

Kifigyelik a halőröket a balatoni kormoránok

2014. január 29.

Hírek

Óriási gondot okoznak az egyre növekvő számú kormorán-rajok a Balatonnál, amelyek a becslések szerint évente minimum száz tonna halat esznek meg, s amelyek balatoni gyérítéséhez eddig hiába kért engedélyt a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.

Együnk, vagy ne ragadozó halat?

2012. szeptember 1.

Hírek

Finn és svéd kutatók kockázatelemző tanulmányukban megállapították, hogy a halak omega-3 zsírsav-, illetve higanytartalma ellentétesen hat az emberi egészségre. Ragadozó tengeri halat hetente legfeljebb egyszer fogyasszunk, emellett még legalább kétszer együnk halat, de az már ne ragadozó legyen.