Barion Pixel

Átadták az MTA Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjakat

Budapest hőhullámokkal szembeni sérülékenységének feltárását, az inváziós pontyfélék ikrájának vándorló vízimadarak általi terjedésére vonatkozó kísérletes bizonyítékot, valamint a részvénybefektetőknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival kapcsolatos viszonyát vizsgálta az a három fiatal kutató, aki az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság javaslatára, pályázatával elnyerte az akadémiai elismerést.

Gyakoribbak lehetnek a tavaszi hőhullámok

Egyre többször fordul elő tavaszi kánikula Nyugat- és Dél-Európában. Bár nem szokatlan a magas hőmérséklet a térségben, a korábbiakhoz képest 10-15 fokkal melegebb az időjárás. Spanyolországban és Franciaországban akár a 38-40 fokot is elérheti.

Megdöbbentő előrejelzések Ürge-Vorsatz Diánától a klímaváltozásról

Európában éppen Magyarországot veszélyezteti a leginkább a nyugat-nílusi láz elterjedése, a gröndlandi jégtakaró nagyon rövid idő alatt el fog olvadni, az ipari forradalom előttihez képest 1,5 fokos felmelegedést pedig már úgy tűnik, nem kerülhetjük el – mondta Ürge-Vorsatz Diána CEU-professzor, az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) III. Munkacsoportjának alelnöke a Portfolio Biztosítás 2022 konferenciáján tartott…

Az elmúlt évtizedekben megháromszorozódott a városi hőhullámoknak való kiszolgáltatottság

A Proceedings of the National Academy of Sciences c. folyóiratban egy napokban megjelent tanulmány szerint a nyolcvanas évek óta egyre több embernek egyre hosszabb időn keresztül kell szélsőséges hőmérsékletet és páratartalmat elviselnie, az erre vonatkozó személynapok száma (személyek és napok számának szorzata) megháromszorozódott. A szerzők szerint a tendencia a hőmérséklet emelkedése és a városok népességnövekedésének…

Drámai klímafordulat előtt állunk

Visszafordíthatatlan következményei lehetnek, ha nem sikerül 1,5 Celsius-fok alatt tartani a felmelegedés mértékét. Ebben az esetben a bolygón élők 14 %-a legalább minden ötödik évben súlyos kánikuláknak lesz kitéve, ha 2 Celsius-fokkal nő a hőmérséklet, akkor további 1,7 milliárdot érint majd a szélsőséges kánikula.

A szibériai hőhullám egyértelműen miattunk van

Történelmi hőhullám izzasztja meg idén Szibériát. Január és június között több mint 5 fokkal volt melegebb az átlagosnál, egy júniusi napon 38 fokot mértek Verhojanszkban – ez volt az eddigi legmagasabb hőmérséklet, amit valaha az Északi-sarkkörön túl mértek.

Először volt hőhullám az Antarktiszon

A hőhullámot a Kelet-Antarktiszon lévő Casey kutatóállomáson rögzítették a 2019-2020-as nyáron, miközben magas hőmérsékleteket regisztráltak az Antarktiszi-félszigeten is. Ez a jelenség hosszú távon károsíthatja az állat- és növényvilágot, az egész ökoszisztémát.

A klímaváltozás hatása egészségünkre és a magyar egészségügyre

A klímaváltozás valószínűleg a 21. század legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája. Hazánkban a legfontosabb egészségi kockázatot az extrém hőmérsékleti események jelentik. A hőhullámokkal szemben a legsérülékenyebbek a krónikus keringési, anyagcsere, légzőszervi, mentális betegségekben szenvedők, az idősek és a gyermekek.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.