Barion Pixel

Újra beindult a fővárosi fenyőfa járat

A Budapesti Közművek elkezdte szervezetten begyűjteni és környezetbarát módon hasznosítani az ünnepek után feleslegessé vált karácsonyfákat. A feladat logisztikai szempontból is komoly kihívás, hiszen becslések szerint évi 500-600 ezer tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra.

A Teslával zöldít a lignites Mátrai Erőmű

A Mátrai Erőmű Zrt. a tavalyi 9,1 milliárd forintos veszteség után az idén egymilliárdos nyereséget vár – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója. A zöld tervekben új szénbánya, szemétégető és mátrai szivattyús-tározós erőmű?

Nem épül hulladékégető Párkányban

Visszalépett beruházási szándékától a Párkányba hulladékégetőt tervező HC Logistik társaság – jelentette be a beruházást ellenző petíciós bizottság nevében a Magyar Közösség Pártjának (MKP) régiófejlesztési alelnöke közösségi oldalán.

50 milliárd egy új hulladékégetőre

Kiírták az ország második hulladékégetőjének tenderét. A kiírás egyik érdekessége, hogy a címében nincs szó sem hulladékégetésről, sem energiatermelésről. A felhívás olyan projektre vonatkozik, amely „energiahatékonysági elemekkel” hasznosítja a szennyvíziszapot – szúrta ki a Világgazdaság.

Civil szervezetek a párkányi hulladékégető ellen

Az Esztergommal szomszédos szlovákiai Párkányban egy hulladékégető mű felépítését tervezik, mely évi 20.000 tonna műanyag és gumihulladékot kezelne. Az üzem környezetvédelmi engedélyezése Szlovákiában már megkezdődött és február 22-én lejár a véleményezési határidő. Az esztergomi zöld szervezetek elutasítják a tervezett hulladékégetőt és kezdeményezték az ügyben a nemzetközi hatásvizsgálati eljárás megindítását. A helyiek is tiltakoznak, az érintett…

Orbánék az egészségkárosító és gazdaságtalan hulladékégetőket támogatnák

Amíg mindenki a foci EB-nek örül, addig a kormány elfogadott egy olyan törvénymódosítást, amely értelmében a hulladékégetőkből származó salak lerakása után nem kell lerakási járulékot fizetni. Ezzel gyakorlatilag újabb lehetőséget adnak a környezetszennyező hulladékégetés térnyerésének. A Humusz, a Greenpeace Magyarország és a Magyar Természetvédők Szövetségének állásfoglalása a témával kapcsolatban.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.