Barion Pixel

Az Orbán- kormány tönkreteszi a hulladékgyűjtést is

Április 26-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta a parlamentnek a hulladéktörvény legújabb módosítását, amelynek korábban közigazgatási egyeztetésre bocsátott tervezete igen nagy port kavart a médiában – főleg az iskolai papírgyűjtésre vonatkozó része, amit végül a múlt heti törvénymódosító javaslat már nem tartalmazott. Ettől függetlenül bőven maradtak benne olyan tételek, amelyek ha elfogadásra kerülnek, nemcsak szűkítenék a…

Módosult a hulladéktörvény

Ismét módosult a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény. A változásokat a 2014. évi XXXIX. törvény vezette be 2014. szeptember 30.-i hatálybalépéssel, amely többek között módosította a hulladékgazdálkodással kapcsolatos fogalmakat, továbbá változásokat vezetett át a hulladékok gyűjtésével, a begyűjtési engedélyekkel, a melléktermékekkel, valamint a hulladéklerakási járulékokkal kapcsolatosan.

Az illegális sonkától a lopott fémhulladékig

A szakértők szerint a jelenleg hatályos jogszabályok egyértelműen meghatározzák a hulladék és az állati melléktermékek fogalmát, a problémát gyakran az jelenti, hogy a köznyelvben nem használják megfelelően a két fogalmat, ami az üzemeltetők esetében így nehezítheti az anyagok hovatartozásának besorolását.

Eligazodás a hulladékos jogszabályok labirintusban

Fémtörvény, hulladéktörvény, és állati eredetű melléktermékek szabályozásának együttes értelmezése szakértő előadókkal címmel rendez egész napos intenzív, konzultációval egybekötött konferenciát a DANDELION Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. A rendezvényre felkért előadók hiteles, jogszabályalkotásban jártas, gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakértők.

Fémtörvény, hulladéktörvény, és állati eredetű melléktermékek szabályozásának együttes értelmezése

A DANDELION Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. egész napos intenzív, konzultációval egybekötött konferenciát hirdet „Fémtörvény, hulladéktörvény, állati eredetű melléktermékek szabályozásának együttes értelmezése – szakértő előadókkal”  címmel. A konferencia teljes programját a www.dandeliongroup.hu honlapon tekinthetik meg. A konferencia részletei: Időpont: 2014. május 8. (csütörtök) 9:00-15:00 (érkezés 8:30-tól) Helyszín: Budapest, MEZZO Restaurant (H-1122 Budapest, XII. Maros u.…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.