Barion Pixel

Elözönlött minket a japán keserűfű

Míg az akác, mint özönnövény politikai téma lett a közelmúltban, addig az ártéri japán keserűfű (Fallopia japonica) viszonylag csendben, de megállíthatatlanul terjed. Az impozáns növény rettenetes szomszéd. Emberek közelében, városok szélén, elhanyagolt parkokban szokott megjelenni.

Hungarikum lett az akácfa és az akácméz

Akácos út, ha végig megyek rajtad én… Nemzeti hőst faragtunk az észak-amerikai jövevényből. A klasszikus magyar nóta mellett hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be a testület szarvasi kihelyezett ülésén. A kormány szokása szerint egy nem létező veszélyre reagál, hiszen az EU…

Betegségként terjedő fák? Igen, van ilyen

Aki nyitott szemmel jár az utakon, azt is látja, hogy az építkezések gondozatlan környezetében hamar erdő nő. És ennek örülünk, mert „legalább zöld”, mert legalább valami fogja a port…de azért a helyzet ennél bonyolultabb. A közvélemény, sajnos egyáltalán nem ismeri az inváziós fafajok veszélyét.

Akácos örömre akácos üröm

Egy héttel a magyar vétó után a Tanács minősített többséggel elfogadta az idegenhonos özönfajokról az Európai Parlamenttel kialkudott megállapodást. A környezetvédelmi biztos levélben próbálta eloszlatni az akác jövőjével kapcsolatos magyar aggodalmakat, de értesülésünk szerint nem tett konkrét ígéretet arra, hogy a haszonnövény nem lesz listázva.

Vita a magyar akácról

Magyarországon két fajta akác fordul elő nagyobb számban, a gyalogakác és a fehér akác, ami az Egyesült Államok délkeleti részéből származik, Európába pedig az 1600 évek elején került át. Magyarországra elsősorban a futóhomok megkötésére hozták, azóta ez a gyorsan növő fa meghonosodott.

Blokkolt uniós akác csörte

Egyelőre sikerült blokkolnia Magyarországnak azt a kezdeményezést az uniós tagállamok képviselőiből álló testületben, amely potenciálisan azzal a veszéllyel fenyeget, hogy uniós tiltólistára kerül az akácméz alapanyagát adó fehér akác – közölte Várhelyi Olivér Magyarország egyik uniós nagykövete ma este az MTI-vel.

Tárgyilagosan az akácról

Tájidegen hungarikum? Mekkora a Robinia pseudoacacia haszna és kára? Az elmúlt hetekben felerősödött a vita a természetvédők, a méhészek, és az erdészek között a fehér akáccal kapcsolatban, melyet mi is igyekszünk követni. A jelenlegi helyzet előzményeiről, és a lehetőségekről, megoldásokról írt most Varga Zoltán.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.