Barion Pixel

Tévhitek és tények Magyarország pókjainak marásáról, veszélyességéről

Az internetes fórumokon az esetek nagy többségében egy-egy pók fotója alatt a második kérdés (ha nem az első), hogy „veszélyes e?”. Ilyenkor aztán elkezdenek özönleni önjelölt szakértők részéről a dezinformációk, városi legendák, „ismerősöm ismerősének ismerőse” történetek, amelyek valóságalapja a legtöbb esetben a nullával egyenlő. Ezekkel az a fő probléma, hogy a kérdező nem tudja kiszűrni…

Természetfélelem – Szinetár Csaba zoológus

Az embernek a természettel űzött hazárdjátéka miatt a világ egyre több pontján „ég a napmelegtől a kopár szik sarja”. Tudósok kongatják a vészharangot, hogy a globális felmelegedés, a felelőtlen környezetszennyezés és a meggondolatlan túlfogyasztás okozta pusztulás akár egy nemzedéken belül visszafordíthatatlanná válik.

Bogarásszunk együtt!

Az évek óta együttműködő Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság és a Szent István Egyetem újabb felmérést kezdeményezett a Soroksári Botanikus Kert területén, mely ebben az évben a bogárfaunát célozza meg.

A nünükék már érzik a tavaszt

Távol még a nyári nyüzsgő rovarélet, a szemünkbe szálló levéltetveknek, a nyitott ablakon berepülő éjjeli lepkéknek vagy a sörünkbe szédülő darazsaknak még se híre, se hamva. De van egy bogár, ami olyannyira nem bír magával, hogy már az első melegebb februári napokon előbújik, és őrült tempóban keresi párját, hogy hódolhasson a fajfenntartás ösztönének. A szemfüles…

Libanon pazar bogárkincsei

Faágakkal töltött műanyagdobozok tornyosulnak a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményben. A rendhagyó lakberendezési kellékek nem a tűzifa pormentes tárolására szolgálnak, hanem egy közel-keleti ország, Libanon cincéreinek és díszbogarainak bölcsőit rejtik.

Globális garnéla gondok

Egy nemzetközi kutatócsoport megállapításai szerint az emberi táplálkozásban is jelentős szerepet játszó édesvízi garnélarákfajok majdnem egyharmadát kisebb-nagyobb mértékben fenyegeti a kihalás.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.