Március 11-én elindult a Tisza-tóhoz (Poroszlóra és Tiszafüredre) közvetlen budapesti eljutást kínáló Tisza-tó sebesvonat – közölte a MÁV-Volán csoport. Menetrendje akár egynapos tókerülő biciklizést is lehetővé tesz.
kerékpár szállítás
Engedett a durván megemelt kerékpáros bérlet árából a MÁV
A közel tízezer forintos ár helyett egy kedvezőbb ajánlatot kínálnak. Viszont nem lesz kerékpáros vármegyebérlet.
Több tonnányi CO2-kibocsátást csökkentett a MÁV-START szén-dioxid-számlálója
Mintegy 2,6 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni a MÁV-START Zrt. szén-dioxid-számlálójának hároméves működése alatt, ez hozzávetőlegesen egy kétszázezres nagyváros éves kibocsátásával egyenlő – közölte a MÁV-Volán csoport.
Kerékpárszállító kocsikkal készült az őszi szünetre a MÁV-Start
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a ma kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság. Idén eddig rekordszámú, 120 ezernél is több kerékpáros utas döntött úgy, hogy túrajegyet vesz.
Előkelő helyen a MÁV-Start a kerékpárosbarát vasutak között
A MÁV-Start a 4. helyezést érte el az Európai Kerékpáros Szövetség 2020-as, egész Európát átfogó vizsgálatában, amely kerékpárosbarát szempontok alapján rangsorolt a kontinensen 69 vasúttársaságot, azt vizsgálva, mennyire egyszerű a kerékpáros közlekedés vonattal – közölte a vasúttársaság.
További 3 hónappal meghosszabbodik a díjmentes kerékpárszállítás tesztidőszaka
Sikeres volt a szeptemberben indult három hónapos tesztidőszak, amely során hétvégenként díjmentesen lehetett kerékpárt szállítani minden arra alkalmas vonalon. A szolgáltatás igénybevételéhez csak a saját utazásukhoz szükséges jeggyel, bérlettel kellett rendelkezniük a kerékpárosoknak. A próbaidőszakot az intézkedés pozitív tapasztalatai alapján további három hónappal meghosszabbítják.
Hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani a megfelelő fővárosi tömegközlekedési eszközökön
3 hónapos tesztidőszak során hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra alkalmas fővárosi tömegközlekedési vonalon, azaz az kerékpárosoknak csak saját utazásukhoz szükséges jeggyel, bérlettel kell rendelkezniük – közölte a Budapesti Közlekedési Központ és MÁV-HÉV Zrt.
Bővül a MÁV-START bringaszállítása
A MÁV-START a nyári turisztikai főszezonban gyakoribb és gyorsabb utazást biztosít a balatoni vonalakon és mivel egyre több a kerékpáros utas, ezért a bringaszállítási lehetőségek is folyamatosan bővülnek, a Fertő tóhoz, a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz.
Ez a MÁV kerékpárbarát szolgáltatása?
Sajnos nem először tapasztaltam problémát a MÁV „kerékpáros barát” szolgáltatásával. Ez most különösen felháborít. SE szolgáltatás, se tisztességes tájékoztatás. Csak papíron működik a kerékpár szállítás a Rákóczi expresszen.