Barion Pixel

Biztonságosan és környezettudatosan a bécsi iskolákba

Az új tanév kezdete előtt fontos feladat Bécs számára a diákok iskolába jutását valamilyen módon garantálni. Ennek érdekében a városban eddig 142 iskolát kötöttek rá az új és biztonságos kerékpárút-hálózatra, amely megkönnyíti a diákok, szülők és pedagógusok környezetbarát közlekedését.

3 zöld közlekedési eszköz, amit korán megismertethetsz a gyerekeddel

A mai gyerekek számára magától értetődő és teljesen természetes, hogy ha el akarunk valahova jutni, akkor kocsiba ülünk és már indul is az autó. A mi felelősségünk szülőként, hogy idejében elkezdjük őket a környezetvédelemre tanítani és megmutassuk nekik, hogy milyen sok alternatíva lehetséges a közlekedés kiváltására zöld módon: azaz a környezetet egyáltalán nem – vagy…

Átírják a KRESZ-t az elektromos rollerekkel kapcsolatban

Az elektromos rollerekre vonatkozó KRESZ-módosítás szerint a 25 km/órás végsebességű rollerek kerékpárnak minősülnének, az ennél gyorsabbak pedig segédmotoros kerékpárnak. A tervezet elkészült, és átkerült a közlekedési minisztériumhoz – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár, aki szerint célszerű lenne az általános iskolákban bevezetni a közlekedési alapvizsgát.

Íme a top 10 biciklibarát város

A klímacélok megvalósítása érdekében egyre nagyobb hangsúlyt kap a szén-dioxid-kibocsátás -csökkentés, és egyre több város bátorítja a lakosokat, hogy „tegyék le” az autót, és kisebb távok esetén pattanjanak kerékpárra. Az idei Global Bicycle Cities Index a legbiciklibarátabb városokat rangsoroló listája alapján az is kiderül, a top 10 kerékpárbarát városból 9 Európában van.

10000-en tekertek az I bike Budapest bringás felvonuláson

A szervezők és a Rendőrség becslése szerint több mint 10000-en vettek részt  az I bike Budapest bringás felvonuláson, amit az átjárható Lánchídért és a bringasávokkal élhetőbbé tett Üllői útért tartottak a Föld napjához kapcsolódóan április 23-án. Jönnek az első bringasztrádák Budapesten

Nagy az egyetértés az EU áfacsökkentési tervéről

A magyarok többsége támogatja, hogy csökkentsék a klímavédelmi szempontokból hasznos termékek áfakulcsát, pl. kerékpárok, a környezetbarát fűtési rendszerek és a magánlakásokba és középületekbe telepített napelemek. Sokan még a bioélelmiszerekre és csomagolásmentes termékekre is kiterjesztenék a szabályozást.

TAO helyett egy valóban hasznos támogatás a céges ingyenkerékpár

Bevett fideszes pénzmosoda a látványsportok TAO támogatása, mellyel a kormányközi sportegyesületeken keresztül lehet megszüntetni sok-sok milliárd közpénz jellegét. Jövőre jön egy értelmes és korrupciómentes új terület: nem csak adómentes juttatásnak számít majd, de a cégek leírhatják a társasági adóból a bringák árát, és nem csak a kerékpárokét, hanem az elektromos kerékpárokét is.

Mennyire jobb az elektromos kerékpár a hagyományosnál?

Az elektromos kerékpárok ugyanazokat a jó prioritásokat kínálják, mint a hagyományos kerékpárok, beleértve a költségmegtakarításokat (nincs szükség engedélyre vagy biztosításra), valamint hozzájárulnak az egészséges életmód fenntartásához. Alábbi cikkünkben azt próbáljuk kideríteni, hogy mennyivel előnyösebb egy e-bringa a megszokott kerékpárhoz képest.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.