Barion Pixel

Városközpont helyett Orbán kormányzati negyede épül a Bosnyák téren

Egy fél metróvonal kijött volna abból az összegből, amennyiért a kormány megvette Balázs Attila NER-milliárdos épülő irodanegyedét Zuglóban. A bosnyák téri piac melletti építkezés a Válasz Online szerint a magyar állam egyik legjelentősebb budapesti beruházása. Ide költöztetnék a NAV-ot és Központi Ellátási Főigazgatóságot is, kvázi kormányzati negyed lesz városközpont helyett.

Konstruktív partnerség helyett romboló hozzáállás – az új Pázmány-kampusz kálváriája

A Nemzeti Múzeum mögött a néhai Magyar Rádió telephelyét – benne az ikonikus Bródy Sándor utcai bejárattal, a „Pagodával”, és a világelső stúdióépülettel  – az Orbán-kormány elpasszolta a katolikus egyháznak. A józsefvárosi helyi lakosságot és a teljes társadalmat egyaránt építő, gazdagító történet is lehetne az a beruházás, amely jelenleg a hazai katolikus egyházi vezetés szégyenfoltja.

Orbán „akkumulátornagyhatalmi” gigantomániájának környezetszennyezései

Megvalósulni látszik a korábban hangoztatott kormányzati cél, hogy Magyarország akkumulátor-nagyhatalom lett. A folyamatra a giga kínai, 35%-os világpiaci részesedésű CATL debreceni óriásberuházásának bejelentése tette fel a koronát. Ugyanakkor a hazánkban már működő akkumulátorgyárak  a környezetre kedvezőtlen tevékenységükkel váltak a múlt években a hírek szereplőivé.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.