Barion Pixel

Alapkutatási kiskáté

Az elmúlt hetek tudománypolitikai csörtéi a tudomány függetlenségét eltörlő Orbán-kormány, és a Magyar Tudományos Akadémia között a sajtóban is felhozott sok kérdést. Miben különbözik az alap- és célzott kutatás? Ha az alapkutatások eredményei nemzetközileg is szabadon elérhetők, miért kell nekünk, egy kis és nem túl gazdag országnak ebben részt vennünk? Az MTA elnökének írása.

Az Akadémia ragaszkodik a függetlenségéhez és a kutatás szabadságához

A költségvetési törvény módosítását kérte ma a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége azután, hogy elvonnák tőlük a kutatóintézeteknek szánt pénz jelentős részét. Palkovics László miniszter szerint nem sérül az MTA függetlensége azzal, hogy a jövőben a tárcán keresztül érkezik az összeg, Lovász László MTA-elnök ennyitől nem nyugodott meg, garanciákat akar.

Visszajönnek az ötvenes évek a tudományban is

Kutatóintézetei elvételével rombolná a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét a Fidesz. Az MTA vezetése a HVG szerint a kutatóintézetek államosítását látja abban, hogy az MTA kutatótintézeteitől elvont pénz a minisztérium alá kerül.

Kivéreztetik nemzeti parkjainkat

Két lépésben mattot adott az Orbán-kormány a magyarországi nemzeti parkoknak: először költségvetési elvonásokkal rákényszerítette őket, hogy a saját finanszírozásukat az uniós támogatásokra építsék, majd a földalapú és az agrárkörnyezetvédelmi támogatásokat is elvette tőlük, drasztikus, 40 százalékos forráscsökkenést okozva. A példátlan kényszerfogyókúra ellen most közösen tiltakoznak az állami természetvédelem korábbi kulcsszereplői.

A beszedett termékdíj 80 %-át lenyúlja az állam

A környezetvédelmi termékdíjból befolyó bevételnek csak 20 százalékát költi a kormány arra, amire ígérte, azaz a hulladékgazdálkodás támogatására, a többi megy a közösbe. Miközben a tönk szélére küldte a hulladékgazdálkodást az Orbán-kormány.

Adósságcsapdába kergeti a paksi bővítés Magyarországot

A számok alapján egyértelmű, hogy a paksi blokkok elvben 2019 után kezdődő tényleges építése évi 6-800 milliárdos terhet jelent majd a büdzsének. Azaz a kormány a 2018-as választások után végképp lemond az államadósság elleni harcról, és hosszú évtizedekre adósságcsapdába kergeti Magyarországot egy fölösleges, elsősorban orosz érdekeket szolgáló nukleáris beruházás miatt.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.