Barion Pixel

VÍZ. JÖVŐ. IDŐBEN. Sok minden történt – DE történt-e valami?

Addig senkit nem érdekel a víziközműszolgáltatás, amíg folyik a csapból a víz. A társadalomnak igénye van magas színvonalú szolgáltatásra alacsony árért. Az alkotmányban ki kell mondani, a víziközmű nem adható koncesszióba. „Ez nem profittermelő ágazat, le kell számolni az ingyenességgel, a befagyasztott díjtömeggel, hozzá kell szoktatni a lakosságot, hogy emelni kell a díjat, de abból fejlesztéseket…

Elfújta a szél miniszterelnök úr?

Tordai Bence szerint lehetővé tenné, de koncesszióba adná a kormány a szélerőművek építését. Március 31-re ígérte a kormány az új szélerőmű-szabályozást az Európai Uniónak, és június 30-áig kellett volna Brüsszelbe elküldeni a nemzeti energia- és klímaterv felülvizsgálatát… ma már november van.

Fémhulladékosok támadják a Molt

A hulladékkoncessziós kormányelképzelések tavalyelőtti közzététele, a lehetőség megpályáztatása, a „nyertes” idén nyári kihirdetése és az azóta zajló előkészületek dacára máig nem egyértelmű, az új rendszer kiterjed-e a lakossági fémhulladékra.

A NER polip karjai már az állami erdőkre tekeredtek

A NER vinné az erdőket is a már korábban beharangozott forgatókönyv alapján. Az állami erdőgazdaságok sorsáért aggódnak a szakemberek. Hosszú távú bérbeadásra, koncesszióra utaló jelek látszanak, a nyertesek itt is a kormányközeli vállalkozók lehetnek.

Titkos adatkezelés a hulladékkezelésre – 35 évre tervezett Rogán/Palkovics buli (kis magyar koncessziológia)

Alább a hazai hulladékgazdálkodásnak az ötödik Orbán-kormány 35 évre tervezett magáncégek kezébe helyezéséről lesz szó (https://ted.europa.eu/udl…). Először csak az tűnhet fel, hogy a tervezés időtávja jóval túlnyúlik a kormány választási megbízatásának körén. (Ellenzék mintha nem is lenne. Kitört a végleges egypártrendszer?)

Isten veled MÁFI

Ferenc József forog a sírjában. 153 év után megszünteti az Orbán kormány a Magyar Állami Földtani Intézetet, a bányászat pedig önálló hatósági felügyelet nélkül maradt. Így még könnyebben tarolhatják le a nemzeti ásványi vagyont az Orbán-család bányászati cégei.

Ki lesz a magyar szemétkirály? Újabb rendszerváltás a hulladékgazdálkodásban

A kormány 35 évre kiszervezi szinte a teljes hulladékgazdálkodást. Ez másfél emberöltőnyi idő. A pályázat nyertese élet és halál ura lesz egy egész iparágban, ugyanakkor mindig ott lebeg majd a feje fölött a milliárdos kötbérek réme. Az eljárást már megindították, remélhetőleg lassan kiderül, ki lesz a magyar szemétkirály. Szilágyi László, környezetvédelmi projektmenedzser, a Zöld Műhely…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.