Hírek
A szén után a kőolaj volt a másik fosszilis energiahordozó, amit kitermeltek. Már az ókor óta használták a némelyütt természetes módon felszínre törő kőolajat, görögül petróleumot különböző célokra.
Hírek
A szén után a kőolaj volt a másik fosszilis energiahordozó, amit kitermeltek. Már az ókor óta használták a némelyütt természetes módon felszínre törő kőolajat, görögül petróleumot különböző célokra.
Hírek
Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Hírek
Antonio Guterres szerint az egész világnak egyszerre kell lépni, ha meg akarjuk állítani az éghajlatváltozás súlyos ártalmait. Le kell számolni az Orbán-kormány által erőltetett gázerőművekkel is. Ma mutatta be az IPCC 6. értékelő jelentését Ürge-Vorsatz Diána -nézze meg!
Hírek
Fosszilis tüzelőanyagokból ered a közel-keleti légszennyezés több mint 90 %-a, nem pedig természetes tényezőktől, mint eddig gondolták – derül ki egy tanulmányból, amely a héten jelent meg a Communication Earth & Environment című tudományos folyóiratban.
Hírek
Európa valószínűleg még 5-10 évig nem talál majd „ésszerű alternatívát” az Oroszországból származó olaj- és gázszállításokra, és az európai ipar sorsa a kontinens politikusainak racionalitásától függ – állította Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes az Energetyicseszkaja Polityika című folyóiratban mai cikkében.
Hírek
Olaf Scholz német kancellár tegnap kijelentette, hogy Németország még az idén befejezheti az orosz kőolajimportot – számol be a Reuters. Elmondása szerint Európa legnagyobb gazdaságát sürgősen le kell kapcsolni az Oroszországtól származó energiáról az ukrajnai inváziót követően.
Hírek
A norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapja megvált az olajkutatással és olajtermeléssel foglalkozó cégek részvényeitől. Azért még maradtak Schell érdekeltségei.
Hírek
Az olajcégek már abban sem biztosak, hogy egyáltalán érdemes kutatniuk több olaj után. A csökkenő kereslet hatására eső árak miatt egyre kevésbé nyereséges a leginkább szennyező energiahordozók kitermelése, eközben egyre hatékonyabbá válik a megújuló erőforrások kihasználása.
Hírek
Új kutatási központ jön létre Szegeden 4 milliárd forintos támogatással – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Szegeden, ahol megalakult a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mol és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében.
Hírek
Nagy-Britannia kormánya az eddigi álláspontjától merőben eltérő lépéssel betiltotta a hidraulikus repesztés, repesztéses bányászat, vagy fracking néven ismert olaj- és földgázkitermelési módszert, valamint jelezte az ezzel foglalkozó energiaipari cégeknek, hogy a jövőben sem fogja támogatni.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.