Barion Pixel

A környezetvédők védelme – Magyarországra látogat az ENSZ különmegbízottja

Tény, hogy a környezetvédő aktivisták egyre nehezebb körülmények között kénytelenek végezni munkájukat. Nemcsak a támogatások szűkössége és a szabályozási környezet nehezítik a helyzetet, de néhány éve tapasztalható a környezetvédők közvetlen fenyegetése, zaklatása, akár állami szervek részéről is.

Orbán meg akarja valósítani Bős-Nagymarost

Az Orbán-kormány február 6-án bejelentette, hogy elengedte a Mini-Dubaj/Maxi-Bindzsi-tervet, és a rákosrendezői területet Budapest tulajdonába adja. Ez a szokásos történet, ugyanez zajlott le az internet megadóztatása, a vasárnapi boltzár és a budapesti olimpia esetében is: ha valamilyen terve felháborodást vált ki a közvélemény egy részében, akkor gyorsan letesz róla, legalábbis egy időre.

Az óceánok és a tengeri környezet védelméért két szakember kapta idén a világ legrangosabb környezetjogi elismerését, az Elisabeth Haub-díjat

Az indoklás szerint az óceánok megőrzése iránti megingathatatlan elkötelezettségük és a biológiai sokféleségről szóló 2023-as ENSZ-megállapodás előmozdításában játszott fontos szerepük elismeréseként Rena Lee, Szingapúr nemzetközi jogi nagykövete és Kristina Maria Gjerde, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nyílt tengeri vezető tanácsadója részült az Elisabeth Haub-díjban.

Kalas György a zöld harcos, és a notórius beadványszerkesztő

Elsőként kapta meg tavaly a Zöld Civil Díjat a hazai zöldmozgalom egyik nagy öregje. Kalas György jogász, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület egyik alapítója évtizedek óta fáradhatatlan harcosként képviseli a zöld ügyet. ” Én egyidőben voltam Soros ösztöndíjas Orbán Viktorral, csak ő sok-sok pénzért Oxfordban, én pedig a töredékéből Győrszabadhegyen.”

Környezeti jogaink a gyakorlatban

A Zöld Kapcsolat Egyesület (Miskolc), az EMLA Egyesület (Budapest) és a Pécsi Zöld Kör (Pécs) Környezeti jogaink a gyakorlatban  címmel civil szervezeti képzést szervez, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk önt.

Nincs ok a megnyugvásra: továbbra is veszélyben a környezetünk védelme!

Az Orbán kormány láthatóan nem kívánja visszavonni a környezetszennyező üzemek büntetésének elkerülését lehetővé tevő hatósági szerződésekről szóló rendeletet. Az okt. 10-én kiadott miniszteri utasítás ellenére a kormányrendelet jelenleg is változatlan formában hatályban van, vagyis akár alkalmazható lehet akkumulátorgyárak esetében is, de ami ennél is fontosabb: továbbra is szankció nélkül maradhatnak környezetpusztító tevékenységek.

Sólyom László elnök úr emlékére

Kivételesen hiteles személyiségét, környezetvédelmi ügyekben (is) példamutató cselekedeteit felidézve látszik igazán az a hatalmas űr, ami a leváltása óta betöltetlen maradt (noha az általa egykor elfoglalt köztársasági elnöki pozíció nem szűnt meg [csak átalakult]). 2013-as beszélgetés Sólyom László  – valóban zöld – volt köztársasági elnökkel, akadémikussal.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.