A napokban ismét felbukkant egy uhu a Körös-Maros Nemzeti Parkban, Dévaványa északi határrészén. Az egyre gyakoribbá váló megfigyelések arra engednek következtetni, hogy ez a nagytestű bagoly hamarosan költőfajként is megjelenik a Dél-Alföldön.
Körös-Maros Nemzeti Park
Szongáriai cselőpók bújt elő „barlangjából” Kardoskúton
A szongáriai cselőpók a legnagyobb hazai pókfaj, a nőstény testmérete eléri a 4 cm-t, de ha kinyújtott lábait is beleszámítjuk, akkor átmérője akár 10 cm-es is lehet. Bár ijesztőnek tűnhet, nem támad, nem kell félnünk tőle.
Sasszinkron 2023: a Körös-Maros Nemzeti Parkban örvendetesen stabil az állomány
A tavalyinál is több parlagi sas telel idén a Körös-Maros Nemzeti Park területén – egyebek mellett erre is fény derült a január 13-15. között megtartott országos sasszinkron adataiból.
Túzok Vándorkupa – alkotói pályázat
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság az idei évben is meghirdeti a Túzok Vándorkupa alkotói pályázatát a működési területén található települések általános- és középiskolás diákjai részére.
Idén is korábban virágzik a volgamenti hérics
A tavalyi évhez hasonlóan idén is korán jelentek meg a fokozottan védett volgamenti hérics első virágzó tövei a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Csorvási löszgyepen.
A darvak is képesek átalakítani az ökoszisztémát
A tudomány „ökoszisztéma-mérnököknek” is nevezi a környezetüket jelentősen átalakító élőlényeket. A vonulás alatt a darvak fő táplálékukat a kukoricatarlókon szedegetik, de sokszor a gyepeken is kutatnak, ahol ízeltlábúakkal, rovarfélékkel és lárváikkal egészítik ki az étrendjüket. Erős csőrükkel daruszántásokat hoznak létre.
A hajnal vadászai a vándorsólymok
A vonuló récefajok nyomában időnként vándorsólymok is felbukkannak a Körös-Maros Nemzeti Park tájain. Előfordul, hogy a városokban is megjelennek, ahol parlagi galambokra vadásznak.
Több tízezer vadlúd pihenőhelye most a Kis-Sárrét
Az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt az északról érkező vadludak száma a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén. Fő pihenő- és éjszakázóhelyük szokás szerint a Biharugrai- és Begécsi-halastavak, valamint a környező mocsarak, és vizes élőhely-rekonstrukciók.
A pusztákra megérkeztek a klasszikus téli ragadozó madarak
A Körös-Maros Nemzeti Park pusztai tájaira megérkeztek azok a ragadozó madarak, amelyek a Kárpát-medencében nem költenek ugyan, de a telet rendszeresen itt töltik.
Téli bagolyinvázió a dél-alföldi településeken
A hideg évszak beköszöntével a Körös-Maros Nemzeti Park tájain élő és az északi tájakról érkező, nálunk telelő erdei fülesbaglyok is lassan beköltöznek a lakott településekre.