Barion Pixel

Tovább csorbul a demokrácia – a kormánypártok megszavazták, hogy Lázár kezébe kerülhetnek az önkormányzati fejlesztések

133 igennel, 38 nemmel, 13 tartózkodással megszavazta az Országgyűlés a korábban Novák Katalin köztársasági elnök által az Alkotmánybíróságra küldött, és ott megsemmisített állami beruházásokról szóló törvényjavaslatot, melyet Lázár János építési miniszter jegyez. A javaslat egy korábbi változatát már nyáron is megszavazta a parlament, akkor 136 igennel, 49 nemmel, 9 tartózkodással ment át.

Elfogadta a kormány az ötéves zöld közbeszerzési stratégiát

A legfrissebb Magyar Közlöny alapján a kormány elfogadja a „Magyarország zöld közbeszerzési stratégiája 2022–2027” című dokumentumban foglaltakat, illetve egy sor teendőt is állít ennek megfelelően a különböző területek miniszterei számára. Magyarország zöld közbeszerzési stratégiájáról (2022–2027), valamint a végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről is megjelentek a teendők a Magyar Közlönyben, ez alapján többek között: A Kormány elfogadja a Magyarország…

Elindítja az EU Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmust

Egy nappal Orbán Viktor megválasztása után Johannes Hahn bejelentette: a korrupciógyanú és a közbeszerzési problémák miatt lépnek – írja az rtlklub.hu. A Tiroler Tageszeitung szólaltatta meg Johannes Hahnt, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosát. A lap úgy fogalmaz: Magyarország választott, de az uniós legfelsőbb hatósággal fennálló konfliktusok a választás eredményétől függetlenül sem…

Orbánék Fertő-tavi cinizmusa: most még az engedélyezettnél is nagyobb természetpusztításra készülnek

Nem stimmelnek a számok a december 24-én sutyiban újra meghirdetett Fertői közbeszerzési kiírásban. Abban ugyanis még a környezetvédelmi engedélyekben szereplő adatoknál is nagyobb méretek vannak megadva bizonyos elemekre, sőt, olyan épületek is felbukkantak benne, amelyekre egyáltalán nincs engedélye az állami cégnek. A szenteste kiírt botrányos közbeszerzést a Greenpeace újra megtámadta.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.