Barion Pixel

Mire mentek a paksi média közpénzek?

Az LMP pert indít az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. ellen, hogy hozzájusson a cég médiaszerződéseihez – jelentette be mai sajtótájékoztatóján a párt két társelnöke. Németh Lászlóné visszautasította a paksi nyílt vitát.

Akik az atombulin eddig kaszáltak

A Paksi Atomerőmű újabb blokkjai már 13 milliárdba kerültek, pedig a területen még egy fűszálat sem tettek keresztbe. Annál inkább vannak vizsgálatok és reklámköltségek. Tudományos roadshow Simicska Lajossal. Pert nyert az Energiaklub a Paksi Atomerőmű Zrt. ellen

Trafik után az atomerőmű mutyi jön?

Miközben egyre drágábban termeli az áramot a paksi atomerőmű, és várhatóan az MVM Zrt. tavalyi nyereségének mintegy harmadát adja majd 28,5 milliárd forint osztalék kifizetésével, mind több és furcsább titkolózás lengi körül az ország első számú nukleáris létesítményét. Itt a „titkos sugárzó törvénymódosítás”.

Hulladéklerakókat rekultivál Simicska

A K-Monitor blog szerint újabb 4,5 milliárdos tendert nyert Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc cége. A tenderen két konzorcium indult, a Közgép-vezette csoport nyert, amelyben részt vett a felcsúti polgármester cége is.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.