Hírek
Az önkormányzatok gazdasági autonómiájához tartozó döntésként az Alkotmánybíróság is elutasította, hogy Magyarországon helyi népszavazások döntsenek egy-egy településen akkumulátorgyárak létesítéséről. Környezeti és egészségügyi kockázatok sem számítanak.
Hírek
A Kúria jóváhagyta Karácsony Gergely „jövővédő” népszavazási kezdeményezését, így napokon belül elindul az aláírásgyűjtés például a Fudan Egyetem megakadályozását célzó kérdésben. Ha az év végéig összejön a kérdésenként 200 ezer aláírás, a választással és a kormány referendumával együtt ezekről is lenne népszavazás.
Hírek
Mint azt mi is megírtuk, a Kúrián is győzött Kishantos és a Greenpeace – de ki adja vissza Kishantos földjeit? A kishantosi mintagazdaság története a Fidesz-KDNP biogazdaság-természetvédelem-fogyasztóvédelem-ellenes tevékenységének mementója. Ezt a vereséget Fidesz-KDNP kormány mezőgazdasági tárcája szenvedte el.
Hírek
6 évig zajló abszurd per zárult ma le a Kúrián, amelyben a magyar állam próbálta az utolsó csepp „vért” is kisajtolni a 2013-ban kivégzett kishantosi gazdaságból. Az állam 2013-ban egy tollvonással semmizte ki az egykor a magyar biogazdálkodás fellegvárának számító kishantosi közösséget, és egy abszurd perben még 14 millió forintot és ennek kamatait is meg… Tovább »
Hírek
A Kúriához fordul az LMP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által nem hitelesített klímanépszavazási kérdés miatt, erről Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke beszélt tegnap.
Hírek
A Levegő Munkacsoport 2018-ban keresetet nyújtott be a bírósághoz, mert a zöldhatóság Budapestre és környékére készített levegőminőségi terve a jelenlegi formájában nem alkalmas a légszennyezettség érdemi csökkentésére. A Fővárosi Törvényszék ítéletében úgy értelmezte, hogy az ilyen terveket nem lehet bíróság előtt eredményesen megtámadni, ezért a civil szervezet a Kúriához fordult felülvizsgálatért.
Hírek
Miután 2016-ban eldőlt, hogy a hatóságok megadják Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, a Greenpeace Magyarország és az Energiaklub fellebbezést nyújtott be. Szerintük a kiadott engedély alapjául szolgáló környezeti hatástanulmány egy sor fontos kérdést nem tisztázott. Miután fellebbezésüket a hatóságok elutasították, bírósághoz fordultak, itt viszont formai hibára hivatkozva dobták vissza a beadványukat.
Hírek
Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette ma a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést – írta az MTI a Kúria internetes oldalára kitett végzése alapján. 138.000 érvényes aláírás kell hozzá egy hónap alatt. A gyűjtés a jövő héten indul.
Hírek
Kishantos ismét pert nyert, a Kúria elutasította Zászlós Tibor és a Mezőfalvai Zrt Kishantos elleni keresetét. Eső után köpönyeg.
Hírek
A Kúria helyben hagyta a másodfokú bíróság döntését, amelyben megsemmisítette a Nemzeti Földalapkezelőnek a Mező Vidék Bt.-vel megkötött szerződését.