Hírek
Az orosz Gazprom cég helyett 30 százalékkal olcsóbban, egy amerikai társasággal szerződtek.
Hírek
Az orosz Gazprom cég helyett 30 százalékkal olcsóbban, egy amerikai társasággal szerződtek.
Hírek
Henryk Kowalczyk lengyel környzetvédelmi miniszter tegnap elrendelte a Białowieża erdőben évek óta folytatott állami fakitermelés teljes leállítását, miután környezetvédők tiltakoztak ez ellen és végül az Európai Bíróság is úgy döntött, hogy törvénybe ütköző az erdőben a kormány tevékenysége.
Hírek
Jó hír a Világörökség Napjára! Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy tilos a fakitermelés az UNESCO Világörökség részét képező, lengyelországi Białowieża őserdőben. A WWF számára ez mérföldkő, hiszen a szervezet két éve küzd kiemelten a világörökségi helyszínek védelméért, amelyek a Föld kevesebb, mint 1%-át foglalják el.
Hírek
Uniós jogot sért a lengyel hatóságok döntése, amellyel engedélyezték a faritkítás kiterjesztését a kontinens egyik utolsó érintetlen erdejének számító bialowiezai ősrengetegben – mondta ki tegnap az Európai Bíróság. A lengyel kormány bejelentette, hogy végrehajtja az ítéletet, mert a bírság napi 100 ezer euró.
Hírek
70 km hosszú kerítés felállítását tervezi Dánia az ország német határánál, ahol az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát terjesztő vaddisznók bejutását próbálnák megakadályozni. A lengyel kormány 1200 km acélkerítés építését fontolgatja keleti határainál, és az ASP miatt Magyarországon is felmerült a kerítésépítés lehetősége az ukrán-magyar határon.
Hírek
Lengyelország következetesen törekszik a levegőminőség javítására, a sokéves mulasztások miatt viszont időre van szükség – szögezte le a lengyel környezetvédelmi tárca abban a közleményben, amellyel az Európai Bíróság ítéletére reagált. A probléma miatt Varsó egy uniós operatív programról is tárgyalna.
Hírek
Varsó végre fogja hajtani a bialowiezai őserdő ügyében születő ítéletet – szögezte le a lengyel környezetvédelmi tárca az Európai Bíróság főtanácsnokának véleményére reagálva, miszerint a lengyel hatóságok uniós jogot sértettek, amikor Bialowiezában engedélyezték a faritkítás kiterjesztését.
Hírek
Drákói intézkedést hozhatnak Lengyelországban azokkal szemben, akik szemetelnek vagy egyszerűen csak kihívásokkal küszködnek a hulladékgyűjtés szabályai kapcsán, azaz például rendszeresen lomtalanítanak a hulladéktárolókba.
Hírek
Elrendelte a bialowiezai erdőben folyó fakivágások azonnali leállítását ma este az Európai Bíróság. A döntés értelmében, amennyiben Lengyelország nem tesz eleget a kiadott végzésben foglaltaknak, akkor minden egyes nap után legalább 100 ezer euró (mintegy 31 millió forint) pénzbírságot fognak kiszabni.
Hírek
Tovább nőtt a Magas-Tátrában a zergeállomány az elmúlt másfél évben, a november első napjaiban végzett állományfelmérés szerint a hegység szimbólumának számító kérődzők száma 1263-ra emelkedett – derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) és az annak erdőit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) adataiból.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.