Barion Pixel

Madárbarát Hegyvidék Program

A XII. kerületi Önkormányzat és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület meghirdette a Madárbarát Hegyvidék programot. A szervezők felkérték a Hegyvidéki iskolákat, óvodákat, hogy télen a madarak etetésével, itatásával, a tél végén pedig a fészekrakási időszakban odúk kihelyezésével kapcsolódjanak be a kezdeményezésbe.

Már a neten Magyarország madárfajainak részletes adatbázisa

Magyarország nem csak világviszonylatban is élen járó madártani hagyományokkal, de még ma is gazdag madárvilággal rendelkezik. A kontinensünkön megfigyelt mintegy 800 madárfaj fele fészkelőként, vonulóként vagy kóborlóként hazánkban is előkerült, és közülük legalább 200 a lakott területeken is előfordul. Ennek a változatos megjelenésű és viselkedésű madárkavalkádnak a megismerését segíti az az új, interneten elérhető Magyarország…

Állatvédelmi kánikulai vörös riasztás

A jövő hét közepéig tartó kánikula nem csak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága: az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a rovarok számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területek maradnak olyan szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket…

Itt a Madárbarátok könyve, a legteljesebb lakossági madárvédelmi kiadvány

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát kert programjához kapcsolódó, 15 fejezetet és 83 alfejezetet, 428 színes fotót és 80 madárhatározó grafikát is tartalmazó egyedülálló könyv célja, hogy az érdeklődők számára gyakorlati segítséget nyújtson a mindennapi madárvédelmi, valamint a madár témát is kiaknázó környezeti nevelési és turizmusfejlesztési munkában.

Madárbarátok könyve

2013 novemberében megjelent a Madárbarátok könyve, a legteljesebb lakossági madárvédelmi kiadvány.  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárbarát kert programjához kapcsolódó, 15 fejezetet és 83 alfejezetet, 428 színes fotót és 80 madárhatározó grafikát is tartalmazó egyedülálló könyv célja, hogy az érdeklődők számára gyakorlati segítséget nyújtson a mindennapi madárvédelmi, valamint a madár témát is kiaknázó…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.