Kezdetben a tojó folyamatosan a fészken volt és melengette a fiókáit, így azokat csak ritkán lehetett megpillantani. Ahogy telt az idő és növekedtek, úgy haladt a tavasz is előre és április első felében már sokszor voltak láthatóak a kis sasfiókák. Szépen cseperedtek és a fehér pihetollas kültakarójuk erőteljes, szürke színárnyalatúvá vált – bár a fehér…
madárgyűrűzés
Először került jeladó egy kanalasgémre
Közép-Európában GPS-GSM jeladót helyeztek egy öreg kanalasgémre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület szakemberei a Csongrád megyei Tömörkény határában található Csaj-tavon 2017. április 9-én. Az esemény azért is kuriózum, mert ez az első jeladóval ellátott kanalasgém Közép-Európában.
Karácsonyi madárgyűrűzés a Farkas-erdőben!
Ha szeretne megismerkedni egészen közelről az etetőkre járó madarakkal, akkor szeretettel várjuk Budapesten, a Farkas-erdőben, december 28-án. Őszapók, cinegék, fakopáncsok, rigók, zöldikék és társaik szívesen fogyasztják a kihelyezett táplálékot, ám hogy honnan érkeztek hozzánk és merre tartanak tőlünk, arra a madárgyűrűzés segítségével tudnunk válaszolni.
Nagybereki gyűrűzött batla Horvátországban és Olaszországban
A batla (Plegadis falcinellus) fokozottan védett ibiszféle madarunk. A múlt század közepéig gyakori fészkelőnek számított a Kárpát-medencében, legjelentősebb telepei a Kis-Balatonon voltak, ahol ezres nagyságrendben fészkelt.
A hétvége a madaraké, a jövő hét az erdőké
Magyarország idén is részt vesz az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen október 1-jén és 2-án. Az EMN programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 1992-ben. Az Erdők Hete országos rendezvénysorozat 20. alkalommal várja a látogatókat október 3 – 9. között szerte Magyarország erdeiben.
Legyél Te is madárgyűrűző
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja 3. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 13-25 között szeretettel várja az érdeklődőket minden nap.
Javában gyűrűzik a kékvércse-fiókákat és szüleiket
Kék vércséink alig fél évet töltenek csak itthon, ebbe a néhány hónapba kell beleférnie a tavaszi hazaérkezésnek, a költésnek, majd az őszi vonulásra felkészülésnek. Ez a szűk időkeret nem csak a madarakat, de a védelmükért dolgozókat is nagy feladat elé állítja.
Jelölőgyűrűket kaptak a fiatal parlagi sasok
Június 20-24. között 62 parlagi sas fiókát gyűrűztek meg a Körös-Maros Nemzeti Parkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei. A gyűrűzés az Európai Unió által támogatott „A parlagi sas védelme Magyarországon” elnevezésű HELICON LIFE+ projekt keretében zajlott.
Belakták a partifecskék a bácsbokodi homokbányát
Május végére 400 pár partifecske és 30 pár gyurgyalag foglalta el a számára felkínált költőhelyet. A mindössze 10-15 gramm testtömegű madárkák kiválóan érzik magukat Bácsbokod határában.
Sasgyűrűzés a Muravidéktől a Dél-Balatonig
Május elején a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a Herman Ottó Intézet és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésében 20 rétisasfiókára került jelölőgyűrű Észak- és Dél-Zala, a Kis-Balaton és a dél-balatoni berkek területén.