Hírek
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 1992-ben. Az eseményhez néhány éve közép-ázsiai partnerszervezetek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény célja immáron két kontinenst érintő információgyűjtés az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.
Hírek
2017 nyarán új madárfaj, egy vörhenyesfecske-pár fészkelt Balatonfüreden. A fészekből három fióka repült ki július első hetében, ami azért is különleges, mert az egyik szülő a fiókanevelési időszakban valószínűleg elpusztult, így a fiatalok etetése a magára maradt madárra hárult.
Hírek
Elindult a 2017. évi Tavaszi madárles (SpringAlive) program, melyet a madárvédelmi szervezetek világszövetsége (BirdLife International) indított 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.
Hírek
November utolsó szombatján immáron XVI. alkalommal várták az érdeklődőket a Tatai Vadlúd Sokadalomra. A télköszöntő madárfesztiválnak idén már 17.000 látogatója volt, amire eddig még nem volt példa.
Hírek
Közel hatmillió vonuló madarat számláltak idén az Európai Madármegfigyelő Napok résztvevői. A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett programon idén 40 ország madártani szervezete, köztük az MME is részt vett. A leggyakoribb 3 madárfaj hazánkban a seregély, a füsti fecske és a nyári lúd volt.
Hírek
Magyarország idén is részt vesz az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen október 1-jén és 2-án. Az EMN programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 1992-ben. Az Erdők Hete országos rendezvénysorozat 20. alkalommal várja a látogatókat október 3 – 9. között szerte Magyarország erdeiben.
Hírek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez több aggódó lakossági bejelentés is érkezett az elmúlt napokban, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az eddig megszokotthoz képest. Szerencsére ennek hátterében nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll.
Hírek
Bármilyen hihetetlennek is tűnik, sokunk szeretett Egon bácsija, minden idők egyik legismertebb magyar ornitológusa, a Kossuth-díjjal kitüntetett szakíró tegnap töltötte be 85. életévét.
Hírek
A szalakóták egyedszáma egész Európában jelentősen csökkent, a faj több nyugat-európai országból már kipusztult. A Kárpát-medence állománya egyelőre stabil, így ennek védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai uniós jövőjét illetően.
Hírek
Hazatért Afrikából a fülemülék – ismét útjára indult a „Fülemülék éjszakája” országos rendezvénysorozat. Hazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara – a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges… Tovább »