Újabb pofon a Magyar Természettudományi Múzeumnak

2020. június 29.

Hírek

Az Index több forrásból is úgy értesült, hogy Bernert Zsolt, az MTM főigazgatója a napokban levelet küldött a dolgozóknak, amelyben az áll, hogy a múzeum pénzügyi helyzete katasztrofális, és nem kizárt, hogy nem tudnak időben és teljes munkabért utalni. A helyzethez az igazgató szerint a koronavírus-járvány okozta bevételkiesések, illetve a központi támogatások elvonása vezetett.

Nyílt levélben fordultak a debreceniekhez múzeum ügyben a szakemberek

2020. június 17.

Hírek

A múzeumalapító Széchényi Ferenc gróf írásban, latin nyelven fektette le, hogy a gyűjteménye mindig abban a városban legyen, ahol a kormány székel. Vajon 200 év után a Budai várat is átköltöztetik a Karmelita kolostorral Debrecenbe, ahogy tervezik ezt a Magyar Természettudományi Múzeummal?

Mi lesz veled Magyar Természettudományi Múzeum?

2020. június 17.

Hírek

220 éve gyarapodott, bár néha érték katasztrófák (bombázás, tűzvész) a mára 10 millióssá nőtt gyűjteményt. 15 éve még úgy tűnt, hogy a sok viszontagság után végre az egész gyűjtemény méltó helyre kerülhet a Ludovika területén. Hiába a sok-sok milliárdos beruházás, az Orbán-kormány Debrecenbe költöztetné a sérülékeny, és felbecsülhetetlen értékű múzeumot. Ennek abszurditásáról mesél Vásárhelyi Tamás… Tovább »

Debrecenbe kéne menni, múzeumot tönkre tenni…

2020. június 10.

Hírek

Az eddigi bizonytalanságoknak vetett véget Palkovics László miniszter. Közlése szerint most már biztos, hogy a  Magyar Természettudományi Múzeum az ország egyik „legfőbb városába” költözik. Az értelmetlen és veszélyes költözés ellen korábban a múzeumi szakma és Budapest vezetése is tiltakozott – mindhiába.  150 év alatt Orbánék veszélyeztetik leginkább a nemzeti örökséget.

Orbán egyeteme, Kósa múzeumi álma = az MTM halála

2020. március 18.

Hírek

Nem tudom, hogy vajon hány olyan hányattatott sorsú múzeum van Európában, mint a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM), amelynek ma újra bizonytalan a sorsa, ugyanis egy 2019-es kormányrendelet megerősítette azt, amit évek óta beszélnek, hogy a budapesti múzeumnak Debrecenbe kell költöznie, ahol várhatóan tíz év múlva nyitja meg kapuit az új épület. Mindezt úgy, hogy a… Tovább »

Eszeveszett leltározás kezdődött a Ludovika téren

2020. február 25.

Hírek

Az Index értesülései szerint a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója azt közölte az alkalmazottakkal, hogy bár költözés nem lesz, de azért készülni kell rá. Kérdéses, hogy ez az önellentmondónak tűnő indoklás mit jelent a valóságban. Túlbuzgóság, megfelelni vágyás?

Orbán részlegesen visszalépett a Természettudományi Múzeum költözése ügyében

2020. február 12.

Hírek

Személyesen Orbán Viktorral egyeztetett Bernert Zsolt főigazgató az MTM költözéséről. A találkozó után az intézményvezető állítólag arról tájékoztatta alkalmazottait, hogy – a miniszterelnök biztosította, hogy nem kell ideiglenes helyre költözniük, – és a debreceni célpontot sem említette. De a költözés továbbra is napirenden van.

A Magyar Tudományos Akadémia is kiállt a Magyar Természettudományi Múzeum maradása mellett

2020. január 29.

Hírek

Súlyos aggályát fejezte ki a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Magyar Természettudományi Múzeum tervezett elköltöztetésével kapcsolatban. Egyhangúlag foglalt állást a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége: a Magyar Természettudományi Múzeumnak Budapesten kellene maradnia. Az Elnökség ugyanakkor támogatta korszerű vidéki tudományos kiállítások létrehozásának szándékát.

A Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenben? – A pofonok völgye

2020. január 24.

Hírek

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) kálváriája nem ma kezdődött. Frissítsük az ismereteinket csöppet: ásványtani, kőzettani, földtani, őslénytani, növénytani, állattani, embertani gyűjteményekről van szó, valamint ökológiai/paleontológiai kutatócsoportról, molekuláris taxonómiai laboratóriumról és könyvtárról (1802-ben Széchényi Ferenc könyvtára és feleségének, Festetics Julianna ásványgyűjteménye sikeres kezdőrúgásnak bizonyult).

Orbán nagyobb kárt fog okozni a Magyar Természettudományi Múzeumnak, mint az 56′-os tűzvész

2020. január 22.

Hírek

A kormány titokban döntötte el, még az idén elköltöztetik a Természettudományi Múzeumot Debrecenbe. Bár ott csak 10 év múlva lesz épület, de már idén ki akarják dobni a gyűjteményeket a Ludovika épületéből. Mindez beláthatatlan szakmai, tudományos, emberi, és tárgyi katasztrófához vezet. Vajon kinek az érdeke a nemzeti kultúránk lerombolása?