Hírek
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a jelenlegi módszertan szerinti számítás 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény – írja a Telex.
Hírek
Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a jelenlegi módszertan szerinti számítás 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény – írja a Telex.
Hírek
Lassuló menetrend, leálló mellékvonalak, pánikszerű felújítás – a szokásosnál sokkal többször volt 2023-ban a MÁV a hírek szereplője. Persze ezért nem csak a vasúttársaságot lehet szidni: úgy kellett volna eredményt felmutatni, hogy az Orbán kormány közben nem adott túl sok pénzt.
Hírek
A tervek szerint ma befejeződik a felújítás, holnaptól ismét két vágányon járnak a vonatok az 1-es, győri vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, már nem kell átszállni pótlóbuszokra – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
Hírek
Lassabb lesz a magyar vasút, mert sok sebességkorlátozást kellett bevezetni – derült ki a MÁV a december 10-től érvényes, 2023/24-es menetrendjéből. Olyan vonal is akad, ahol 14 perccel hosszabbodik meg az út, és több kelet-magyarországi nagyváros és Budapest között is megnő a menetidő.
Hírek
Kaotikus viszonyok alakultak ki a magyarországi közlekedés irányításában, amióta Lázár János miniszterként 2022. december 1-jétől átvette a terület vezetését. A szakemberek tömegesen hagyják el a területet, leállt a vasútfejlesztési projektek tervezése, az intézményrendszer leépült, a MÁV-vezetőknek a sajtóban üzenget a miniszter az egyre gyakoribbá váló műszaki problémák miatt.
Hírek
A magyarországi vágányhálózat rossz állapota mellett az egyre komolyabb méreteket öltő munkaerőhiány is kemény kihívás elé állítja a MÁV-ot. 4500 álláshely betöltetlen, őszre lehet hogy nem lesz, aki vonatot vezessen. Hiány van váltó- és jegykezelő szakemberekből is.
Hírek
Minél többen veszik a jegyek helyett a megye- és országbérletet, annál nagyobb a MÁV hiánya. Ezt persze szintén az emberek fizetik, csak közvetve, extra állami támogatás formájában. A szaktárcánál viszont úgy látják, csak az emelkedő trend tört meg.
Hírek
Ellenzékből még hevesen tiltakozott a Fidesz a vasútvonalak bezárása ellen. Hatalomban most augusztus elsejétől 10 vasútvonalon szűnteti meg a személyszállítást. Emiatt civil szervezetek nyílt levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hírek
A hazai vasútfejlesztésben új szemléletmódra van szükség. Hosszú távon tovább kell lépni a meglévő pályák toldozásán és csatlakozni kell a nagyívű európai projektekhez. A hasonló helyzetű országok már rég nem a 160 km/h-s sebesség elérésén dolgoznak. Nálunk a járműállománynál már az is kérdéses, hogy az idei szezont hogyan vészeli át a MÁV.
Hírek
Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, ezekkel pedig az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán – írja közleményében a MÁV-Start.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.