Nagy kár érte a Mecsekoldalban található városi parkerdőt, ugyanis ismeretlen tettesek kiástak és elvittek három tőnyi rendkívül értékes és csak a Mecsekben található ritka vadvirágot. A természetkárosítás mellett a legszomorúbb az, hogy a kiásott Janka-sallangvirágok nem élnek majd meg a tolvajok kertjében.
Mecsek
Szénipari hungarikum – mecseki álmok
Miközben ma a Föld napján aláírják a történelmi jelentőségű párizsi éghajlatvédelmi megállapodást, és a világ szénipara lejtmenetben, a szénbányászatra és modern szénfeldolgozásra alapozott iparfejlesztést terveznek a Kelet-Mecsekben a térség önkormányzatai, a szénvegyészeti program egymilliárd eurós beruházást igényelne.
Már a medvehagymát is védeni kell
Tilos a tavasz hírnökeként is titulált medvehagyma gyűjtése a Mecsek-oldal két kiterjedt területén is idén. A tilalmat a korábbi évek intenzív igénybevétele, a termőterület károsodása miatt rendelték el.
Füstölög a Mecsek
„Miközben az emberiség a párizsi klímacsúcson a légszennyezés drasztikus visszafogásán fáradozik, addig a mecseki favágók fittyet hánynak a legelemibb elvárásokra is.” – írta Pécsi Stop egy olvasója.
Halálos háromszemű csigák a Mecsekben
2035-ben járunk a Mecsekben, ahol furcsa dolgok történnek az erdőben, mióta megépült az atomtemető… Ma délután tartanak Pécsen fórumot a radioaktív hulladéktároló előkészítésének témájában. Páva Zsolt polgármestert ez sem érdekli.
Mecsekbe jön a paksi atom? Köszi Viktor nem akarom!
A fideszes többségű törvényhozás szerint mindössze 100 (!) azaz EGYSZÁZ méteres távolságon belüli terület az, amit egy nukleáris létesítmény telephelyének vizsgálatára és értékelésére, valamint telepítésére vonatkozó hatósági eljárásban vizsgálni kell: vagyis a környékbeli településeknek köze és beleszólása sem lehet ahhoz, ha valaki a szomszédságukban atomreaktort vagy atomtemetőt akar létesíteni.
Elszállt a mecseki szén és urán – vége az energiaálmoknak?
Leállította magyarországi urán- és szénprojektjeit az ausztrál Wildhorse Energy – értesült a Napi.hu. A cég a kutatások felfüggesztésével igyekszik megőrizni készpénztartalékait. Így ilyen irányú tevékenység hónapok óta nem is zajlik a hazai területeken.
Hungarikum: erdei pénztárgépek
A mecseki Árpád-tető környékén mintegy száz lecserélt pénztárgép hever kiszórva az erdőben. Az erdőt kezelő cég későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Feléled a mecseki szénbányászat
A HHolding Hungary Zrt. megvásárolta a mecseki szénmedencében (Nagymányok, Máza-Váralja térségben) található 10,5 km2-es kutatási területen lévő, több mint 280 millió tonna műrevaló (bányászható) szénvagyon felét.
Medvehagyma-gyűjtés csak engedéllyel!
Nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként ismert, az utóbbi években igen felkapott medvehagyma az erdőkben, a törvényben meghatározott mennyiség felett engedélyhez kötött a gyűjtése.