Rekordszámú vörös vércse költ Cserebökényben

2023. május 24.

Hírek

A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén található rekettyési műfészek telepen idén kiemelkedően nagy számban költenek vörös vércsék. Mivel ez a madárfaj alapvetően szoliter (magányos, egyedi) módon szokott fészkelni, ezért meglepő ez a jelentős számú, telepesen történő költés.

Baglyok is a nagyszámú közúti áldozatok között

2021. március 20.

Hírek

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az intenzív közúti forgalom miatt évente elpusztult védett állatfajokról a Hortobágyi Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálat évek óta rögzíti az elütési adatokat. Ez alapján ismert volt a tény, hogy a nappali ragadozómadárfajok mellett igen nagy számban pusztulnak el baglyok is, elsősorban a 4-es számú főúton.

100 tonna egeret és pockot evett meg a 16 ezer itthon telelő erdei fülesbagoly

2020. május 4.

Hírek

Az MME a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly csapatok országos felméréséhez január közepén. A minden eddiginél több beérkező adat alapján most elkészült összesítés szerint hazánk legalább 631 településén, 871 helyszínen, 16 082 erdei fülesbagoly telelt.

Ragadozó madaraink a mezőgazdaság ingyen napszámosai

2018. november 16.

Hírek

A Körös-Maros Nemzeti Park tájain idén egyszerre tapasztalható a mezei pockok és a hörcsögök számának robbanásszerű megemelkedése, az ún. gradáció. A ragadozó madarak azonban segítik a gazdálkodókat abban, hogy megszabaduljanak e kártevő rágcsálóktól.

Pocokinvázió veszélyezteti a termést

2018. október 22.

Hírek

Durván elszaporodtak a pockok, vis maior helyzet van a földeken. Bár a termelő ökológiai jelentőségű területeken tilos a növényvédő szerek használata, de.

71 tonna pockot zsákmányoltak fülesbaglyaink

2018. február 26.

Hírek

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérésének összesítése. Eszerint legalább 459 település 694 helyszínén 11 412 erdei fülesbagoly telel.

Ki mérgez kit a magyar szántóföldeken?

2016. november 20.

Hírek

Sajnos ismét előkerült a Redentin, ez a gyilkos szer. A sajtóban az utóbbi időben megjelent sok cikk, a pocok és hörcsög gradációkról, és a teendőkről. A RAPTORSPREY LIFE projekt (a veszélyeztetett parlagi sas és a kerecsensólyom zsákmány forrásának biztosítása) álláspontja és véleménye a Redentin rágcsálóirtó szer ismételt engedélyezése kapcsán.

Felelős növényvédelemmel előzhető meg a vadmérgezés

2015. április 9.

Hírek

A tragikus orosházi őzelhullás okán tárgyalóasztalhoz ültek Békés megyében a vadászkamara, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az érintett hatóságok képviselői, hogy egyeztessenek a mezei pocok elleni védekezésről.

Békési őzgyilkolás pocokméreggel

2015. április 5.

Hírek

Szörnyű kínok közt pusztulnak el az őzek. Ötven és száz közé tehető a szántóföldre kiszórt pocokméreg hatására elhullott őzek száma Orosháza környékén. A vadászok és a földhasználók egymás elől igyekeznek összeszedni a tetemeket.