Barion Pixel

Mennyi mikroműanyagot bírnak még el a heréim?

Hajlamosak vagyunk a környezetvédelemről úgy gondolkodni, mintha az csak a jegesmedvék vagy az esőerdők ügye lenne. Pedig amikor mikroműanyagokat találnak az ivóvizünkben, a vérünkben, vagy épp a hereszövetben, világossá válik: ez nem egy távoli ökológiai probléma, hanem egy már most fennálló súlyos közegészségügyi kérdés is, amelynek hosszú távú következményeit még nem is látjuk teljesen, csak…

Óriási bajt jelez, hogy már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal

Az eddigi legátfogóbb vizsgálatot végezték el két egyetem kutatói, amelyből kiderül, hogy mennyire mélyen szőttet át a talajt a mikroműanyag-szennyezés. Ma már egyáltalán nem számít extrémnek az a kijelentés, hogy a műanyag az egész világot beszennyezte. Elérte már az északi-sarkvidéket is, és már a madarak zúzája is szó szerint ropog-zörög miattuk. Mivel az anyag az emberi szervezetbe…

Föld Napja: közösen a mikroműanyag szennyezés ellen

Minden évben április 22-én ünnepeljük a Föld Napját. Idén ebből az alkalomból 100 országban több mint hatezer eseményt szerveznek, köztük szemétszedéseket, kerekasztal-beszélgetéseket és egyéb más aktivitásokat. 2030-ig jelentős mértékben csökkenteni kell a mikroműanyag-szennyezést.

Tizedannyi mikroműanyag van a Balatonban a legszennyezettebb hazai természetes vizünkhöz képest

Ezer liternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám. Európai viszonylatban ez nem kirívóan magas, de pl. a nagy szemétszedésen nemrég átesett Bodrogban több mint 200 műanyagszemcsét számoltak össze a szakemberek. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatói pedig a vízibolhákat vizsgálva jutottak érdekes megállapításra.

A bélrendszerünknek is árt a megevett mikroműanyag

Mostanra tudjuk, hogy a mikroműanyagok ott vannak az óceánokban, a folyókban, termőföldben, sőt az Antarktisz védett területein is. Bekerültek az emberek és az állatok táplálékába, és lerakódnak az emberi szervezetben is. Így aztán annyira nem is meglepő, hogy a Nankingi Orvostudományi Egyetem kutatása szerint a műanyag részecske az emberi bélrendszer gyulladásos megbetegedéseiért is felelős.

Némelyik tóban már több a mikroműanyag, mint az ócenánokban

Egy nemzetközi kutatócsoport első alkalommal vizsgálta globálisan és sztenderdizálva a tavak műanyag-szennyezettségét és kiábrándító eredményre jutott. A mikroműanyagok az emberi tevékenységtől még látszólag érintetlen tavakban is jelen vannak és akadnak olyan tavak is, amelyekben több a mikroműanyag, mint az óceánokban.

Június 5 a környezetvédelem világnapja

Idén a műanyagszennyezés leküzdésére hívják fel a figyelmet e nap alkalmából. Több millió tonna műanyagot gyártanak évente, és ennek kb. harmada egyszer használatos. Ez nagy terhelést jelent a környezetünkre nézve, a mikroműanyagok pedig bekerülhetnek az ételeinkbe és az ivóvízbe is.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.