Cementgyári közmeghallgatás

2015. április 20.

Helyszín: Miskolc

Sajtótájékoztatók

A HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Kft. (2531 Tokod, Kossuth u. 132.) a cég Miskolc-Hejőcsabai telephelyén a 2011. óta nem üzemelő cementgyár területén új cementgyár létesítését tervezi a rendelkezésre álló infrastruktúra-, berendezések- és eszközök felújítását, karbantartását, illetve új berendezések beépítését követően.

Az ÉMÁSZ okosítja Miskolcot

2014. november 15.

Hírek

A lámpa csak akkor világítson, ha kell. Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ) és Miskolc, hogy közösen dolgozzák ki az okos város koncepciót.

Kiterjesztik a szelektív hulladékgyűjtést Miskolcon és környékén

2014. február 14.

Hírek

Kiterjesztik a szelektív hulladékgyűjtési rendszert Miskolcon és a közelében lévő harminchat településen, a csaknem 3,7 milliárd forintos beruházás kivitelezése márciusban megkezdődik, és a tervek szerint a jövő év első negyedévében elkészül.

Miskolc és térségének szmog vizsgálata, a légköri inverzió mérése

Szakdolgozatok

Dolgozatomban a szmog jelenséggel foglalkozok, mely főleg az emberi egészségre káros, de életterünk minden részére kihat. Ismertetem kialakulásának körülményeit, típusait, majd megvizsgálom az energiafelhasználáshoz fűződő kapcsolatát. A szmog kialakulásának egyik feltételét, az inverziós réteget vizsgálva kívánom elővetíteni a szennyezők alsóbb légkörből való eltávolításának egy lehetséges módszerét. Ez a módszer egy kürtő vagy kémény segítségével kívánja… Tovább »

Szolgáltatásfejlesztéssel a fenntartható fejlődésért

2013. december 22.

Hírek

Uniós támogatásból újult meg 2013. júniusára az Ökológiai Intézet Alapítvány miskolci és egyik gömörszőlősi irodája, melyek az alapítvány közcélú feladatainak ellátását szolgáló tevékenységeknek adnak hátteret. Az infrastrukturális beruházások megvalósítása mellett a szakmai programok megújításához is hozzájárult az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatási összeg: 44 467 861 Ft.

GREEN DAYS A MISKOLCI GALÉRIÁBAN

2013. május 07. - 2013. május 11.

Helyszín: Miskolc

Programok

GREEN DAYS A MISKOLCI GALÉRIÁBAN  környezetvédelmi programsorozat 2013. május 7-11 Május 7., kedd 11.00-15.00 A Moveo összecsukható robogó fejlesztése című prezentáció Hegedűs Zsolt mérnök a Moveo Zrt. részéről és Üveges Péter ipari formatervező az Antro Csoport képviseletében http://www.solo-duo.hu 9.30, 13.00, 16.30 órakor filmvetítés Ki ölte meg az elektromos autót? (Chris Paine, Sony films, 2005, magyar… Tovább »

Fenntartható erdőgazdálkodás és fahasználat – szakmai továbbképzés

2013. április 18.

Helyszín: Miskolc, Csabai kapu 6-8.

Programok

Célcsoport: kis- és középvállalkozások, erdészeti gazdálkodók, faipari termékeket előállítók Időpont: 2013. április 18. (csütörtök), 9-13 óra Helyszín: Miskolc, City Hotel, 3529 Miskolc, Csabai kapu 6-8. (Parkolási lehetőség a Szabadságharc u. felől) PROGRAM 9.00-9.20 Köszöntés, a projekt bemutatása 9.20-9.40 Fából készült termékek és az állami szektor 9.40-12.00 Fenntartható erdőgazdálkodás A fenntarthatatlan erdőgazdálkodás és következményei Előadás: környezetvédelmi,… Tovább »

Kocsonyafesztivál Zöld Sátor

2013. február 22. - 2013. február 24.

Helyszín: Miskolc

Programok

Kedvező időjárásban reménykedik az idei Kocsonyafesztivál Zöld Sátrának csapata, legalább 20 ezer látogatót várnak a három nap alatt. Régi helyükön, a Szinva terasz melletti APEH parkolóban felállítandó, csaknem 300 négyzetméteren, 20 partner szakmai és szabadidős programját hangolja össze a Zöld Kapcsolat Egyesület. 2013. február 22, 23, 24: Télen is gomba! hirdeti a Miskolci Gombász Egyesület.… Tovább »

Miskolc karsztvíz védelme – előadóülés

2013. január 22.

Helyszín: Miskolc, Mindszent tér 4

Sajtótájékoztatók

Az MHT Borsodi Területi Szervezet Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Szakosztálya 2013. január 22.- én 13 óra 30 perces kezdettel előadóülést tart „Miskolc város üzemelő, sérülékeny, karsztos vízbázisának diagnosztikai vizsgálata, a védőidom kijelölése és az üzemeltető – érintettek feladatai” címmel.

Megtérülő energia

2012. december 13.

Helyszín: Miskolc Városház tér 8.

Sajtótájékoztatók

Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. KEOP-6.1.0/B/11-2011-0091 „Megtérülő energia” című szemléletformáló kampányának Ünnepélyes Nyitórendezvényére és az azt követő állófogadásra.